Miközben a legtöbben színekről, mintákról és trendekről beszélünk, a szakma a háttérben egészen más prioritások mentén gondolkodik. Egy tapasztalt hidegburkoló szakemberrel beszélgettünk arról, hol csúsznak félre leggyakrabban a felújítások, mire érdemes már a tervezés első percében figyelni, és mitől lesz egy fürdőszoba valóban időtálló – nem csak a katalógusfotón, hanem tíz év múlva otthonunkban is.
Minden a tervezőasztalon dől el – a leggyakoribb burkolási bakik
A fürdőszobai hidegburkolás sikere már jóval az első csempe felragasztása előtt eldől. A legtöbb probléma nem kivitelezési hiba, hanem elhamarkodott döntések következménye: rosszul megválasztott anyagok, helyszíni felmérés nélküli vásárlás, vagy a szakágak közötti egyeztetés hiánya.
Börczi Szabolcs (Börczi Szabolcs János e.v) szakértő szerint a legfontosabb a tudatos előkészítés – és az, hogy a kivitelező már a vásárlás előtt lássa a teret. Tapasztalatai alapján ezek a leggyakoribb buktatók:
„A legfontosabb a helyszíni egyeztetés a vásárlás előtt. Egyik előforduló hiba, amit tapasztaltam hogy az ügyfelek előre megveszik az anyagokat pusztán a szakkereskedés ajánlása alapján, anélkül, hogy egy igényesen, szakszerűen dolgozó burkoló átnézte volna a helyszínt. A boltban az eladó – bármilyen segítőkész is – nem látja a valós körülményeket, az ott ajánlott anyag nem megfelelő. Például ajánlottak már gipszes aljzatkiegyenlítőt fürdőszoba járólapozásához. A zsák jól látható részein ez nincs feltüntetve, viszont azt tudni kell, hogy hidegburkolatnál kerülendőek a gipszes anyagok, ugyanilyen a gipszesztrich is, ezt sem szabad használni hidegburkolat alá.
Gyakori hiba például kis helyiségeknél, összetett felületeknél, hogy pusztán négyzetméterre vásárolnak.
Mert az van a köztudatban kb. 10-15%-al többet kell venni. Ilyenkor burkolattervet kellene készíteni, és a tervezett lapok darabszámára ráhagyni a vágási hulladékot, nem pedig egy általános százalékot számolni, a burkolónak a munkafolyamatok eléjén ellenőriznie kell ezt. Sajnos volt már olyan, hogy a téves számítás miatt nem valósult meg az elképzelés, a választott burkolatra több hetet vártak, így menet közben módosítani kellett a burkoláson.
Szintén ide tartozik a festővel való egyeztetés hiánya: gyakran leglettelik és lefestik azt a sávot is (pl. lábazat/szokli helyét), ahová burkolat kerülne. Márpedig glettelt, festett felületre tilos burkolni, még tapadóhíddal sem (hallottam már ilyet festőtől, megrendelőtől is ), mert el fog válni, még az alapozás sem fog segíteni, a végeredmény hiba, leválás lesz. A szakszerű, tartós út a festett, glettelt felület eltávolítása vakolatig.”
Nem csak szép legyen: okos anyagválasztás szakmai szemmel
Ha a tervezés és az előkészítés rendben van, jöhet a látványosabb rész: maga a burkolat kiválasztása. Itt azonban még mindig nem pusztán esztétikai döntésekről van szó. A csempe mérete, élképzése, kalibere, a fuga típusa vagy akár a helyiség fényviszonyai mind befolyásolják a végeredményt – és sokszor egészen mást mutat a burkolat a falon, mint a bemutatóteremben. Interjúnkból kiderült, hogy a jó választás egyszerre műszaki és vizuális kérdés.
„A technikai paramétereken túl (mint a kopásállóság) a fényviszonyokra hívnám fel a figyelmet. Előfordulhat, hogy a boltban, erős mesterséges fény, vagy nagyméretű ablakok mellett kiválasztott lap máshogy mutathat otthon, a falra felrakva, ahol esetleg gyengébb vagy más színhőmérsékletű a világítás. Ha modernebb végeredményt szeretnének akkor rektifikált lapokat válasszanak, így lehet letisztult 2 mm-es fugákat elérni. Mert ha kicsit ívelt szélű lapokat választanak akkor szinte biztos, hogy a kész fuga inkább 4 mm körüli lesz. A burkolatok üzletben való átvételekor, vagy kiszállításkor mindenképp ellenőrizzék le minden csomagon a kaliber számokat (a kiválasztott burkolatok szerint) – ez a lapok tényleges gyártási mérete.
Hiába van a dobozra írva pl. 60×60 cm, égetés után a lapok pár tized milliméterrel eltérhetnek. A gyár ezért méret szerint szortírozza (kalibrálja) őket, és egy kódot tesz rá. Ez az eltérés lehet pl. 598 mm és 600 mm mindkettő más kaliberszámmal van feltűntetve a dobozokon.
A kiválasztásnál ne csak a lapot nézzük, hanem a kiegészítő elemeket is: a vízszigeteléshez például ragaszkodjunk a gyári sarokelemekhez. Sokan spórolásból vagy tudatlanságból csak a szalagot veszik meg és ollóval bevágják a sarkoknál, de ez nem ad tökéletes védelmet. A tartós eredményhez a rendszerelemeket (külső-belső sarokidomok) kell használni.
Fugázó anyagból én már csak a modernebbeket ajánlom mindig, pl. a Mapei Ultracolor Plus-t, sokkal jobb tulajdonságai vannak, mint a hagyományosaknak, mint a Keracolor. Fugázáskor tisztább vele a munka, nagyon szépen le lehet mosni. Medencékben is használják, tehát elég ellenálló. A kész fuga simább felületű lesz.”
Divat vagy évtizedekre szóló döntés? – Trendek és időtállóság
Amikor a műszaki alapok stabilak, jöhet a karakter. A fürdőszobai trendek az elmúlt években látványosan letisztultak: nagyobb felületek, kevesebb fuga, természetes textúrák. De vajon melyek azok a megoldások, amelyek nemcsak most divatosak, hanem hosszú távon is vállalhatók?
„Az utóbbi években egyértelműen az látszik, hogy a megrendelők egyre tudatosabban választanak, és nem csak a látvány számít, hanem a tartósság és a könnyű tisztíthatóság is.
Az egyik meghatározó irány a nagyobb méretű lapok használata falon és padlón is. Ezek elegáns, letisztult felületet adnak, kevesebb fugával, ami nemcsak esztétikusabb, hanem könnyebben karbantartható is. Általános méretnek számítanak a 30x60, 60x60, 60x120, 20x120.
Szintén tartós trend a természetes hatású burkolatok térhódítása: kő-, márvány- vagy betonhatású lapok, földszínekkel. Ezek nem mennek ki a divatból pár év alatt, és jól kombinálhatók modern és klasszikus stílusú fürdőszobákkal is.
Egyre gyakoribb az is, hogy a megrendelők egységes burkolatot kérnek falra és padlóra, akár zuhanyzón belül is. Ez vizuálisan tágítja a teret, és ha megfelelő csúszásmentességű padlólap kerül kiválasztásra, akkor funkcionálisan is jól működik.
A zuhanyzók terén tartós megoldásnak számít egy szakszerűen megépített, folyókás zuhany nagyméretű lapokkal burkolva. Ez nemcsak modern megjelenést ad, hanem kevesebb fugavonalat és jobb vízelvezetési kialakítást is lehetővé tesz.
Ami hosszú távon mindig jó döntés: a minőségi alapanyagok és a szakszerű rétegrend. Hiába divatos egy burkolat, ha az aljzat, a vízszigetelés vagy a ragasztás nem megfelelő. A valóban időtálló fürdőszoba nem csak a lapoktól lesz szép, hanem attól, ami alatta van.”
A tartós hidegburkolás receptje lépésről lépésre
A stílus és a design azonban mit sem ér, ha a kivitelezés nem precíz. A fürdőszoba az egyik legnagyobb igénybevételnek kitett helyiség: víz, pára, hőtágulás, mechanikai terhelés – itt minden hiba gyorsan visszaüt. Éppen ezért kulcskérdés, milyen sorrendben és milyen technológiával épül fel a burkolati rendszer. Szabolcs tapasztalata szerint a tartósság három pilléren áll: rétegrend, minőségi anyagok és precíz kivitelezés. Így néz ki egy szakszerű fürdőszobai burkolás folyamata:
„Egy tartós fürdőszobai burkolat mindig a látható felület alatt kezdődik. A legfontosabb lépés a megfelelő alapfelület kialakítása. Az aljzatnak stabilnak, kellően szilárdnak és síknak kell lennie, a repedéseket, dilatációkat szakszerűen kell kezelni, mert erre épül minden további réteg. Ha itt hiba van, az később a burkolaton is meg fog jelenni.
Ezután ezzel egyidőben már bevonódik a burkolat kiosztásának megtervezése. Ilyenkor dől el, hol lesznek vágott lapok, hogyan futnak a fugák, és hogyan illeszkedik a burkolat a szaniterekhez, nyílászárókhoz. Egy átgondolt kiosztás esztétikailag sokkal szebb, és műszakilag is biztonságosabb megoldást ad, pl. ha lehet ne kerüljön vékony csík sarkokhoz, ablak köré.
Figyeljenek a derékszögekre is pl. ne fürdőkád beépítésekor derüljön ki, hogy csúnya hézag lesz a falnál, szilikonozás után is megállhat ott a víz. Persze el lehet takarni műanyag profillal utólag, hidd el nem szép egy felújítás után, de főként egy új fürdőnél. Ugyenez érvényes walk-in zuhany készítésekor is.
A következő kulcslépés a szakszerű vízszigetelés (lehet kenhető, cementes, lemezes), különösen a zuhanyzónál, kád környezetében és a padló-fal csatlakozásoknál. A sarkokhoz (pozitív, negatív) és csőáttörésekhez is be kell építeni a rendszerelemeket, lefolyók környékén is megtenni ugyanezt. A műanyag helyett a fém lefolyót ajánlom és amihez adnak vízszigetelő madzsettát is. Mert a műanyag azon része ahol a burkolatot hozzá kell vágni, görbe lehet. Egy fürdőszoba hosszú távú élettartamát nagyban ez a réteg határozza meg.
A burkolás során fontos a megfelelő ragasztó kiválasztása és a helyes felhordási technika. A lap méretétől és az aljzattól függően sok esetben szükséges a kétoldali (back buttering) ragasztás, hogy teljes felületen feküdjön fel a burkolat. Ez különösen nagy méretű lapoknál elengedhetetlen. Például padlófűtésnél teljes hátoldali fedettség szükséges, ugyanis ha ez nincs meg és az egész területen levegő marad a lapok alatt azzal a fűtés hatásfoka csökken, mivel a levegő egy hőszigetelő réteget képez.
A burkolás után a fugázás és a rugalmas hézagok kialakítása következik. A sarkokban, fal-padló találkozásoknál és mozgásra hajlamos helyeken rugalmas tömítésre van szükség, nem hagyományos fugára. Ez segít elkerülni a későbbi repedéseket és beázásokat.
Néha érdemes lehet ellenőrizni ezeket a fürdőben, így időben észrevehetik a kezdődő elválásokat, és javításukkal megelőzve a nagyobb károkat.
A tartósság végső soron három dolgon múlik:
- a megfelelő rétegrenden,
- a minőségi anyagokon,
- és a precíz kivitelezésen.
Egy jól elkészített fürdőszobai burkolat nemcsak szép, hanem évek múlva is problémamentesen használható marad.”
Több mint burkolás – komplett megoldások a Börczi Szabolcs János e.v-től
Egy igényes fürdőszoba azonban ma már ritkán áll meg a „csak burkolásnál”. Az összehangolt végeredményhez a kapcsolódó munkafolyamatok – aljzat-előkészítés, javítások, szerelések, beépítések – legalább annyira fontosak, mint maga a lapozás. Egy kézben tartott kivitelezés sok hibalehetőséget és utólagos kompromisszumot spórol meg. Szabolcs úgy látja, hogy a hidegburkolás köré épülő kiegészítő munkák adják meg igazán a projekt minőségét.
„A fő szakterületem továbbra is a hidegburkolás, de a gyakorlat azt mutatja, hogy egy igényes fürdőszoba vagy lakásfelújítás sok, burkoláshoz szorosan kapcsolódó munkafolyamatból áll. Ezekben is szívesen részt veszek, hogy a végeredmény egységes és műszakilag is kifogástalan legyen.
Fürdőszobák esetében vállalok aljzatkiegyenlítést, felület-előkészítést és a burkolat fogadására alkalmas stabil alap kialakítását, épített zuhany betonozást. Ide tartozik a különböző javítási munkák elvégzése is, amikor a régi aljzat vagy falazat ezt megkívánja. Emellett Ravak partnerként zuhanyfalak és zuhanykabinok szakszerű beépítését is végzem, hogy a burkolat és az üvegszerkezetek pontosan illeszkedjenek egymáshoz.
A burkoláshoz kapcsolódó belsőépítészeti jellegű munkák közül vállalok gránit, mészkő párkányok, fedlapok beépítését, valamint beltéri ajtók beépítését. Gyakran előfordul, hogy a burkolási munkák után kisebb bútor- vagy kiegészítő szerelésekben is segítek, hogy a helyiség teljesen használatra kész állapotba kerüljön.
Kültéren külön szakterületem a teraszok burkolása állítható talpas rendszerrel, az Impertek típusú rendszerrel. Ez egy modern megoldás, ahol a burkolat nem közvetlenül az aljzatra kerül, hanem szintezhető talpakra. Ennek nagy előnye, hogy a víz szabadon el tud folyni a burkolat alatt, a fagy nem tesz kárt a szerkezetben, és a burkolat később is bontható, javítható marad. Ez hosszú távon biztonságosabb és tartósabb megoldás teraszoknál, erkélyeknél. Emellett lépcsők burkolását is vállalom, kültéren és beltéren egyaránt."
A célom minden munkánál az, hogy a burkolás ne önálló, elszigetelt feladat legyen, hanem egy átgondolt kivitelezési folyamat része, ahol a műszaki tartalom és a tartósság legalább olyan fontos, mint az esztétika.
Hidegburkolást tervez vagy szeretné felújítani a fürdőszobát? Kérjen ajánlatot Börczi Szabolcs János e.v-től teljesen ingyen!
5/5
Global: daibau.com
AT: daibau.at
CH: daibau.ch
DE: daibau.de
PL: daibau.pl
CZ: daibau.cz
SK: daibau.sk
SI: mojmojster.net
HR: emajstor.hr
RS: daibau.rs
BA: daibau.ba
HU: daibau.hu
RO: daibau.ro
BG: daibau.bg