Katerória

    Hogyan hozza ki a maximumot a szezonon kívüli hónapokból júniusig

    Az év első hónapjai a szakemberek számára általában pangást hoznak: kevesebb ügyfélmegkeresés, „parkolópályára tett” projektek, üres időszakok a naptárban. Ennek azonban nem kell törvényszerűnek lennie. És nem, ez nem a szerencsén múlik – sokkal inkább a tudatos szervezésen és a digitális eszközök észszerű használatán. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogyan töltheti fel előre a munkarendjét legalább az év első felére, vagyis júniusig.
    Szakcikk
    szakember naptar

    Az ügyfelek gyakran hónapokig fontolgatják a felújítást vagy kivitelezést, a szakemberrel azonban jellemzően csak közvetlenül az építési szezon kezdete előtt veszik fel a kapcsolatot. Ha szeretné előre kitölteni a naptárát, akkor az a cél, hogy már akkor lekösse ezeket a munkákat, amikor az ügyfelek még javában meleg kabátban járnak.

    A tapasztalt szakemberek pontosan ezért már tél végén és a kora tavaszi időszakban megtervezik a munkáikat: aktívan tartják a kapcsolatot az érdeklődőkkel, előkészítik a projekteket, és tudatosan rendszerezik a naptárukat.

    A hidegebb hónapok tehát nem feltétlenül jelentenek üres időbeosztást vagy bizonytalanságot. Az alábbiakban néhány gyakorlati tanácsot mutatunk, amelyek segítenek feltölteni a naptárát még az építési szezon indulása előtt.

    A tudatos kommunikáció új megbízásokat hoz

    A naptára gyorsabban megtelik, ha az ügyfelek tudják, hogy elérhető és nyitott a megkeresésekre:

    Gyors válaszadás: a gyors kommunikáció professzionalizmust sugall, és csökkenti annak esélyét, hogy a konkurencia „elhalássza” a munkát. Ha egy potenciális ügyfél megkeresi, Ön pedig csak három nap múlva válaszol, addigra már könnyen találhat más szakembert. Még akkor is, ha elfoglalt, küldhet egy rövid üzenetet: „Megkaptam a megkeresését, 17 óra után jelentkezem.” Ez azt üzeni az ügyfélnek, hogy Ön egy keresett, de jól szervezett szakember.

    Szakember

    Átlátható árképzés: írja le világosan az árakat és azt is, mit tartalmaznak, hogy elkerülje a félreértéseket és az időpontok lemondását. Sokan azonnal továbbállnak, ha nem látják az árakat, és inkább olyan szakembert választanak, aki feltüntette azokat a weboldalán. A felgyorsult mindennapok miatt az ügyfelek azonnal, várakozás és hosszadalmas egyeztetés nélkül szeretnék megkapni a fontos információkat.

    Mondja el, hogy elérhető: ha közösségi médiában hirdet, jelezze a bejegyzésekben, hogy akár már másnap ki tud menni a helyszínre, vagy hogy már most foglalásokat vesz fel tavaszra. Tegyen közzé fotókat korábbi munkáiról olyan üzenettel, mint: „Foglalja le időben az időpontját.” Vegye fel a kapcsolatot korábbi ügyfeleivel is, akikkel jól együttműködött, és érdeklődjön, van-e újabb tervük, szükségük van-e ismét szakemberre.

    Szakember irodája

    Készítsen vonzó ajánlatot: tegyen közzé konkrét ajánlatokat korai foglalásra. Például: „Amennyiben február végéig lefoglalja az időpontot, áprilisban promóciós áron elvégezzük a komplett lakásfelújítást.”

    TIPP: Amennyiben vannak visszatérő ügyfelei, kínáljon nekik kedvezményt, ha azonnal időpontot foglalnak. Ez győztes-győztes helyzet: ők kevesebbet fizetnek, Ön pedig előre feltölti a naptárát.

    Hívja fel azokat az ügyfeleket, akikkel tavaly együttműködött. Például: „Jó napot kívánok, tavaly mi végeztük Önöknél a fürdőszoba felújítását. Érdeklődöm, minden rendben van-e, illetve terveznek-e valamilyen munkát tavasszal, mert az időpontok gyorsan megtelnek.” Meg fog lepődni, hány új projekt „lapul” a telefonjegyzékében. Az ügyfelek szeretik a biztonságot és azt az érzést, hogy elsők a listán. Így bebizonyítja nekik, hogy törődik velük és professzionális. Ha éves rendszerességgel ajánlott szolgáltatást nyújt, például klímaszervizt, érdemes emlékeztetni az ügyfeleket az idei esedékességre, és így előre feltölteni a naptárát.

    Szakember

    Amikor időpontokról beszél, legyen proaktív. Ha egy ügyfél télen hívja, hogy „lefoglalja” Önt áprilisra, a „Beszéljünk majd áprilisban” helyett mondhatja azt: „Április már kezd betelni, foglaljuk le most az április 15-ei időpontot, hogy biztos legyen.” A sürgősség érzetének keltése arra ösztönzi az embereket, hogy időben lefoglalják a szakembert.

    A jó tervezés már fél siker

    Ahhoz, hogy a naptára júniusig tele legyen:

    Elemezze az előző évet: Milyen munkákat kérnek leggyakrabban az év első felében? Milyen hibákat követett el? Most van itt az ideje kijavítani őket.

    Tűzzön ki reális célokat: Hány projektet tud minőségi szinten elvégezni havonta?

    Használjon digitális naptárt: Gondolunk itt a Google Naptárra vagy valamilyen speciális szoftverre. Ha minden „le van írva”, a számítógépén vagy a telefonján, sokkal könnyebb megtervezni az idejét és feltölteni az időbeosztását, amikor ügyfelek jelentkeznek.

    Szakember munkabeosztás

    Tervezze meg a közösségi médiás megjelenéseket is – a hidegebb hónapokat kihasználhatja tartalomkészítésre. Ez egy újabb hatékony módja annak, hogy előre feltöltse a naptárát. Készítsen videós oktatóanyagokat vagy rövid, hasznos tippeket. Így hitelesebbnek tűnik, és kiemelkedik a versenytársak közül.

    TIPP: Egy színnel jelölje a szabad napokat, egy másikkal a foglaltakat, hogy könnyebben átláthassa az időbeosztását.

    A Daibau az Ön szövetségese a naptár feltöltésében

    Az év mind a 12 hónapjában hatalmas számú ajánlatkérés érkezik a Daibau platformon különböző szakemberek és építőipari/kézműves szolgáltatások iránt.

    Mivel a megkeresésekben szerepel a projekt tervezett kezdési ideje, Ön a saját időbeosztásához igazodva fogadhat el munkákat, és így tudatosan töltheti fel a naptárát. A legtöbb esetben az ügyfelek a közeljövőben – általában két héten vagy egy hónapon belül – keresnek szakembert, így a „pangó” időszakokban is biztosíthat magának munkát.

    A Daibau platform segítségével gyorsabban töltheti fel a naptárát!

    A Daibau révén láthatóbbá válik az interneten, különösen akkor, amikor a konkurencia „alszik”.

    A Daibau csomagok további előnyt jelentenek: a lista élére kerülhet, amikor az ügyfelek az Ön szakterületén keresnek szakembert, több megkeresést kap, és építi a hitelességét a saját területén. A csomag lehetővé teszi, hogy „prémium” kivitelezőként pozicionálja magát – olyan szakemberként, akit az ügyfelek hónapokra előre szeretnének lefoglalni, mert tudják, hogy megbízható.

    A Daibau platform egyfajta szűrőként működik, amely elválasztja a komoly, konkrét projektekkel rendelkező ügyfeleket azoktól, akik csak érdeklődnek vagy tájékozódnak.

    Elégedett szakember

    Legyünk őszinték: Ön mestere a szakmájának, de nincs sok ideje marketingre. A videók készítése, közösségi médiás tartalmak gyártása, ügyfelek megkeresése és szolgáltatások ajánlása órákat, sőt napokat is igénybe vehet… És itt jön képbe a Daibau.

    Ahelyett, hogy arra várna, hogy valaki Instagramon vagy Facebookon írjon Önnek, vagy személyes ajánlás útján találja meg (ami nagyszerű, de kiszámíthatatlan), Ön maga választhatja ki azokat a projekteket, amelyek beleillenek a szabad időpontjaiba. Ha látja, hogy március közepén van egy szabad hely a naptárában, egyszerűen rákereshet, és elfogadhat egy ajánlatkérést erre az időszakra.

    Szerző: Daibau Magazin

    Hasznos volt a cikk?


    Rendszerünkben van még 105 kivitelező a következő területre Egyéb:

    Lakberendezési ötletek

    Magazin - legújabb lakberendezési ötletek és szakértői tanácsok otthona berendezéséhez.

    Könnyű út a
    legjobb szakemberekhez

    Díjmentes felhasználás
    Helyi kivitelezők
    Jutalék levonása nélkül
    Kérjen ajánlatot a kivitelezőktől
    Segítség

    Ügyfélszolgálatunk hétköznapokon 8:00 és 16:00 között elérhető. Miben segíthetünk?

    Ajánlatkérés: 36 1 408 8233
    Cégek: 36 1 408 8233