Fedezze fel Kunszentmiklós épített örökségét!

A mai Kunszentmiklós területe már az ősidők óta lakott volt; a régészeti leletek szerint a kelták, a szarmaták és az avarok idején is éltek emberek ezen a vidéken. A 13. században a kunok érkezésével kezdődött a település mai történetének fő szála, majd a tatárjárás után IV. Béla engedélyével újra letelepítették őket, megalapítva Tatárszentmiklóst, a későbbi Kunszentmiklóst. Az évszázadok során a közösség gazdasága és élete fokozatosan fejlődött, míg a 18-19. században a település mezővárosi rangot kapott, ezzel megalapozva mai városi jellegét és büszke hagyományait.

Városháza – a klasszicista városközpont hangsúlya

Kunszentmiklós főterének meghatározó épülete a műemléki védettséget élvező, klasszicista stílusú Városháza, amely 1832-ben nyerte el végleges formáját. A korábbi, vályogfalú, nádfedésű Communitás Háza helyett a 19. század elején vált szükségessé egy reprezentatívabb középület emelése. A város 1819-ben vásárolta meg a telket a Virágh testvérektől, majd gondos előkészítés után – jelentős mennyiségű, helyben égetett téglával – megindult az építkezés.

A terveket Dietrich József pesti építész készítette 1828-ban, klasszicista szellemben, figyelembe véve a terep domborzati adottságait is. Az alapozás 1829-ben kezdődött, a falak 1830 nyarára emelkedtek a helyükre. A kivitelezést Fischer Ágoston kecskeméti építőmester irányította; a tervek szerint a lépcsőház alá börtön került, az egész épület alatt pedig pince húzódik – a praktikus igények és a korszak középületeire jellemző szervezett térstruktúra jegyében.

A főhomlokzat római ihletésű, fegyelmezett arányrendszerű kialakítása a klasszicizmus letisztult formavilágát tükrözi. Kiemelt helyen látható a város címere: kék pajzsmezőben buzogányt tartó kun vitéz kardokkal és pisztolyokkal, amely a történeti kiváltságok és a katonáskodási kötelezettség vállalásának jelképe. Az épületet 1832. november 4-én avatták fel; kortársai a belső terek rendezettségét és igényességét külön is méltatták.

A Városháza falán fekete márvány emléktábla őrzi Petőfi Sándor 1845-ös látogatásának emlékét. Az épület előtti tér szintén emlékezeti hely: itt áll az I. világháborús emlékmű, valamint Petőfi mellszobra. A klasszicista Városháza ma is a település közigazgatási és városképi középpontja – arányaival, tömegformálásával és történeti rétegeivel Kunszentmiklós egyik legfontosabb építészeti értéke.

A főtér klasszicista arculata azonban nem csupán a közigazgatás épületében ölthet testet. Néhány lépésre innen egy másik, hasonló korszakot idéző épület mesél a 19. századi Kunszentmiklós társadalmi és nemesi világáról.

A Virágh-kúria – klasszicista nemesi rezidenciából múzeum

A főtér közelében álló Virágh-kúria Kunszentmiklós 19. századi polgárosodásának egyik legszebb emléke. Az épületet az 1820-as években emeltette Virágh Pál főbíró a kor divatos klasszicista stílusában. Letisztult homlokzati arányai, visszafogott díszítése és szimmetrikus tömegformálása a vidéki nemesi lakóépítészet jellegzetes példájává teszik. A kúria falai között született Virágh Gedeon, az 1848-49-es szabadságharc legendás hírű huszárőrnagya, akinek személye ma is szorosan összefonódik az épület történetével.

A kúria az idők során több funkciót is betöltött, működött benne vendéglő is, és jelentős átalakításokon esett át. A 20. század végére állapota olyannyira leromlott, hogy bontása is szóba került, ám végül megmenekült. Az 1984-es szakszerű helyreállítás visszaadta klasszicista karakterét, majd 1987-től múzeumként nyitotta meg kapuit. A legutóbbi, közelmúltbeli felújítás során az épület külső és belső szerkezete is megújult, korszerű infrastrukturális háttérrel és rendezett parkkörnyezettel várja a látogatókat.

Jelenleg Kunszentmiklós Város Önkormányzatának tulajdonában van az épület, mely kiállítótérként működik. Virágh Gedeon életét bemutató kiállítás, valamint a kun életforma bemutatása látható. Továbbá az 1956-os Forradalom és Szabadságharcnak állít emléket az egyik terem berendezése. Az interaktív elemekkel bővített kiállítás egy múltidéző, élményszerű ismeretszerzésre alkalmas, korszerű múzeumi tér.

Új szerepben a régi iskola – a kunszentmiklósi zarándokszállás

A zarándokszállás az Esztergom és Máriagyűd között húzódó zarándokút egyik állomása, amely mintegy harminc fő számára biztosít szálláslehetőséget, s egyben kiváló kiindulópontja a környéket felfedező csillagtúráknak is. Az épület elődje egy kertvárosi kisiskola volt: az első épületrészt 1958-ban adták át, majd két évtizeddel később bővítették, így vált négy tantermes intézménnyé. A demográfiai hullám lecsengésével azonban az iskola bezárt, az üresen maradt épület állapota pedig gyors romlásnak indult: beázások és csőtörések váltották egymást, egyre súlyosabb károkat okozva.

A zarándokszállás kialakítása új életet adott a helynek. A menthetetlen régi épületrészt elbontották, a később épült szárnyat pedig átalakították és korszerűsítették. Ma tetszetős színezésű, elegáns épület fogadja az érkezőt, amely belső tereiben visszafogottan idézi meg a népi építészet hangulatát. Az oszlopos kerengő faragott lócasora, az udvar sarkában álló kis kápolna, valamint a jurta és a fedett színpad harmonikus elrendezése barátságos, közösségi atmoszférát teremt.

A hálóhelyiségek puritán egyszerűséget sugároznak, ugyanakkor minden szükséges kényelmet biztosítanak a pihenéshez. A fürdők sora, a melegítőkonyha és a tágas közösségi tér egyaránt alkalmas kisebb közösségi alkalmak, találkozások vagy csendes elvonulás megszervezésére.

A szállás előtt fehér mészkőből faragott szobor köszönti a látogatót: Dizmasz, a Szent Jobb Lator alakja, aki a keresztény hagyomány szerint az elsőként üdvözült szentek egyike. A mű Dinyés László egyik legszebb, egyben utolsó köztéri alkotása.

A világi és nemesi múlt emlékei után a város egyházi öröksége felé fordulunk. A főtértől északra emelkedő templom, az építészet mellett, közösségi és spirituális értelemben is meghatározó pontja Kunszentmiklósnak.

A katolikus közösség épített öröksége – Szent Miklós templom

Kunszentmiklóson, a főtértől északra, a Szent István téren emelkedik a város meghatározó egyházi épülete, a Szent Miklós-templom. Elődje 1787-ben épült, ám a gyarapodó katolikus közösség számára idővel szűknek bizonyult, így 1906-ban – a korábbi templom helyén – felépült a ma látható, külső megjelenésében neoromán, belső téralakításában neogótikus, kereszthajós elrendezésű templom. A bejáratnál Víz Zoltán esperes, a templomalapító pap emléktáblája fogadja az érkezőt.

A homlokzat tömegalakítása fegyelmezett, historizáló karakterű, míg a belső tér vertikális hangsúlyai, a boltozati rendszer és a részletképzés már a neogótika eszköztárát idézik. A templombelső díszítőfestését Takács Ferenc tervezte, a kivitelezést Szendi Miklós végezte. A szentély szekkóin Szent Miklós életének jelenetei bontakoznak ki, a kereszthajóban Jézus életéből vett eseményeket ábrázoló falképek láthatók Lieber Éva és a Munkácsy-díjas Somos Miklós alkotásában. A színes üvegablakok közül két, a XX. század elején készült darab Róth Miksa műhelyéből származik, míg a későbbi ablakok Mohai Attila munkái.

A templom egyik legértékesebb berendezési tárgya a barokk főoltár, amely a korábbi templomból maradt fenn. A tabernákulum mellett az evangélisták szobrai állnak, középen a város névadója, Szent Miklós püspök alakja jelenik meg. Jobbján Szent Ilona, balján Szent Lőrinc szobra látható, a felső szinten Szentháromság-kép zárja az oltár architektúráját. A mellékoltár képe a Szeplőtelen fogantatást ábrázolja (1780, Rab Mátyás). A sajátos kialakítású szembemiséző oltár külön érdekessége, hogy köveit a kalocsai székesegyház egykori szentélyéből nyerték.

A liturgikus tér zenei karakterét az 1891-ben, Budapesten épített orgona határozza meg, amelyet Lovag Országh Sándor és Fia készített, és 2008-ban újított fel Sipos István. A templom előtti téren 2000-ben felavatott Fatimai Szűz Mária-szobor áll, mellette történelmi emléket őriz a süttői mészkőtömb domborműve, valamint a templomkertben elhelyezett, 1998-ban faragott tölgyfa Szent Miklós-szobor.

A kunszentmiklósi katolikus közösség története a reformáció után szerény keretek között indult újra; az anyakönyvezés 1787-től kezdődött. A templom az 1990-es évektől jelentős megújuláson ment keresztül, és az elmúlt években a plébánia épülete is átfogó felújításon esett át: megújult az elektromos hálózat, a vízszigetelés, a fűtési rendszer, a tetőszerkezet, valamint a homlokzat és a belső terek. 

Kunszentmiklós arculatát azonban nem egyetlen felekezet formálta. A város történetében a református közösség jelenléte legalább ilyen hangsúlyos, amelynek építészeti lenyomata a főtéren magasodó templom.

Kunszentmiklósi református templom

Kunszentmiklós főterének egyik legkarakteresebb építészeti eleme a református templom, amely arányos tömegformálásával és karcsú tornyával messziről is uralja a városképet. A jelenlegi, késő barokk stílusú épületegyüttes több építési periódus eredménye: tornya 1754-ben épült, míg a ma is álló templomhajó alapkövét 1786-ban rakták le, és 1792-re készült el. A hajó felépítésével egy időben lebontották a korábbi templomot, annak faragott kő ajtókeretét azonban beépítették az új épületbe, a torony és a hajó közé – finom történeti rétegként őrizve a múlt emlékét.

A torony mai arányait az 1819-1820-as átépítés során nyerte el, amikor ifj. Hild József tervei alapján megmagasították, és kialakították jelenlegi, hangsúlyos sisakkal lezárt formáját. Ekkor került a toronyba az új harang, az óraszerkezet számlapokkal, valamint az orgona is. A vertikálisan tagolt torony és a visszafogottabb, egyhajós templomtér harmonikus egységet alkot; a barokk alapkaraktert a későbbi klasszicizáló részletek finoman árnyalják.

Az épület arculatát a 19. század végén Baksay Sándor püspök formálta tovább: 1891 és 1911 között alakították ki a három timpanonnal hangsúlyozott főbejáratot, megújult a toronysisak, palafedést kapott a tető, új orgona készült, és rendezték a templom környezetét is. A főbejárat mellett Kálvin János emléktáblája kapott helyet, a templomtér pedig őrzi Szőnyi Virág Mihály püspök síremlékét, aki a 18. század végén meghatározó szerepet játszott az új templom felépítésében.

A református templom falán különleges történeti jel tanúskodik a város múltjáról: az árvízszint-jelző a Duna 1797-es, 1838-as és 1850-es nagy áradásainak vízmagasságát rögzíti, amikor az ár Kunszentmiklóst és magát a templomot is elöntötte. 

A 20-21. század fordulójára időszerűvé vált a teljes rekonstrukció: a torony 2002-re, a templomhajó 2005-re újult meg. A gondosan helyreállított homlokzat, a megőrzött barokk tömegformálás és a történeti részletek ma is hitelesen közvetítik azt az építészeti örökséget, amely több mint két és fél évszázada meghatározza Kunszentmiklós főterének karakterét.

Fotók: Kunszentmiklós Polgármesteri Hivatal