Folytatásban:
1. Fémkerítés jellemzői
Amennyiben acélkerítés mellett döntött, célszerű rozsdamentes acélt választani, ugyanis krómot tartalmaz, amelynek hatására az acél önvédő réteget képez, és nem rozsdásodik, de a króm növeli az acél szilárdságát is. Így a rozsdamentes acél előnye a hagyományos acéllal szemben a korrózióállóságban, az esztétikus megjelenésben és a hőállóságban rejlik. A rozsdamentes acél kerítés hátránya, hogy árban közelebb áll a kovácsoltvas kerítés árához mint a hagyományos acélhoz.
Ha hagyományos acélból készült kerítést választ, fel kell készülnie a karbantartására is. A klasszikus acélkerítést ajánlott először homokfúvással, majd porfestéssel védeni. Ez az évek során könnyebb karbantartást és kevesebb felülkezelést garantál.
Az acélkerítések alapanyaguk tulajdonságai miatt a stabilitás és az erő érzetét keltik. Az acélból számtalan formatervezési megoldás készíthető. Fontos azonban figyelembe venni, hogy az ügyfél mit szeretne elérni a kerítéssel, illetve, hogy az csak biztonsági célokat szolgál majd, vagy védekezni szeretne a kíváncsi tekintettektől is.
A VasAtis Kft. szakemberének tanácsa 2. Kapuk és kerítések készítésén kívül mivel kereshetik meg Önöket az ügyfelek? A leggyakoribb igény a kapu és kerítés készítésén kívül magánszemélyeknek a féltetők, garázsok, korlátok, lépcsők készítése, de bármilyen egyedi igényt kiszolgálunk, sőt a probléma megoldásában ötletekkel is szolgálunk. Ipari megrendelőinknek dobogókat, különböző tartószerkezeteket és egyedi gépelemeket is készítünk. Számos sikeres együttműködést tudunk magunk mögött. Természetesen a termékeink nagy részét rozsdamentes anyagból is el tudjuk készíteni. 3. Mire kell odafigyelni a megfelelő kerítés kiválasztásánál? Megfelelő kerítés kiválasztásánál sok szempontot érdemes figyelembe venni. Mire szolgál a kerítés? Biztonsági, design vagy térelválasztás a funkciója? Vagy mindez együtt? Milyen környezetbe kerül a kerítés, mennyire legyen tartós a választott anyag? Ha már a tartósság: gondozást igénylő, vagy gondozásmentes bevonattal legyen ellátva a kerítésünk? Az előbb felsoroltakon kívül fontos, hogy a kerítésünk szakszerű alapozásra kerüljön, hiszen csak így lesz megfelelően stabil. |
2. Fémkerítés előnyei
A rozsdamentes acél kerítések nagy előnye a klasszikus fa kerítésekhez képest a karbantartás. A rozsdamentes acél nagyon könnyen karbantartható; nem kell minden évben festeni és tisztítása is egyszerű. A rozsdamentes kerítések tisztítása vízzel történik, ami egy magasnyomású tisztítógéppel társítva remek megoldás lehet, míg a beltéri inox korlátokat üveg- vagy rozsdamentes acél tisztítóval lehet tisztítani.
3. Fémkerítés hátrányai
Az acélkerítések hátránya a mechanikai sérülés, amely ütés hatására következik be, és teljesen független az anyagtól. Az acél már sokkal jobban ellenáll a mechanikai sérüléseknek, mint a PVC vagy a fa, de ez a kerítés sem tönkretehetetlen. A mechanikai sérülések javítása szinte lehetetlen, gyakran a teljes sérült alkatrész cseréjére van szükség, mivel a sérülések javításának nincs értelme.
4. Acél kerítés ára
Az acélkerítés árának megvitatásakor fontos tisztázni, hogy milyen acélról van szó. Mint már említettük, a rozsdamentes acél jelentősen drágább, mint a hagyományos, így egy méter magas, minőségi acélkerítés méterára 36 000 Forint körül mozog.
Ha fémkerítés mellett döntött, a DaiBau.hu oldalon felveheti velünk a kapcsolatot. Weboldalunkon további tanácsokat talál a témával kapcsolatban, valamint forgalmazókat és gyártókat, akikkel együttműködünk, és akik megfelelő ajánlattal válaszolnak az Ön keresletére.
Az árakról tájékoztató jellegű információkat kalkulátorunkban találhat.