Vulkán Gyógy- és Élményfürdő
Turisztikai szempontból Celldömölk egyedülálló és gazdag kínálatának részét képezi a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő. A létesítmény 2005-ben nyitotta meg kapuit a kikapcsolódni, valamint gyógyulni vágyó közönség előtt. A Fürdő festői környezetben, az ötmillió éves vulkanikus hegy, a Ság lábánál található, és közel 1600 m2 vízfelülettel várja a vendégeket.
Az épület külső megjelenésében, színvilágában tökéletesen illeszkedik a táj összképébe. Nyolc medence biztosítja minden korosztály számára a pihentető kikapcsolódást, illetve a szórakozást. A celli vulkán gyógyvíz kiválóan alkalmas mozgásszervi panaszok enyhítésére, betegségek kezelésére, a gyógyászati részlegen pedig több kezelés közül is válogathatnak az érdeklődők. A legkisebbeket pedig az élményelemekkel rendelkező kinti és benti medencék várják. A fürdőkomplexum jelenleg több fejlesztési folyamaton esik át, európai uniós pályázatok keretein belül. Várhatóan ez nemcsak az itt lakók, de a turisták elégedettségének növekedését is magával vonzza majd.
Kemenes Vulkán Park
Az említett turisztikai kínálat körébe kapcsolódott be újabb desztinációként a 2013-ban átadott Kemenes Vulkán Park, mely hazánk egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti magában. Nemcsak a kiállításért érdemes ellátogatni az intézménybe – amelynek keretein belül 1000 négyzetméteren kerül bemutatásra Földünk vulkánossága általánosságban – de az épület feltűnő dizájnja is odavonzza a nagyérdemű tekintetét.
A látogatóközpont Földes László és csapata munkáját dicséri, akik úgy álmodták meg a rusztikus zsaluzatú homlokzattal rendelkező épületet, hogy az maga lehessen a vulkán: a vendégek a magma útját követhetik nyomon a belső termekben lentről felfelé haladva. A legfelső szint kialakítása során egy ablak beépítésével tárták a szemlélődők elé a tájat, középpontban a város legfőbb nevezetességének számító Ság heggyel, melyet a legenda szerint az ördögök építettek és közismert tény az is, hogy utolsó a balatoni tanúhegyek sorában.
Városháza
Építészeti szempontból nem mehetünk el szó nélkül a 2009 és 2010 között épült új Városháza épülete mellett sem. Celldömölk Város Önkormányzatának apparátusa korábban a Pannonhalmi Bencés Apátság egykori rendházában végezte mindennapi feladatait. A Polgármesteri Hivatal új épületének terve arra az időpontra datálható, amikor is a kolostort ismételten a bencések vették birtokba.
Az építészeti koncepció, majd pedig a kivitelezés fő irányvonala az volt, hogy a kisvárosias jelleget megőrizve, a barokk városközpont keleti határvonalát alakítsák ki az ingatlan által. Ez által méltó helyet kaphatott a Kálvária mellett elhelyezkedő park területén.
A tervezési munka – mely mintegy másfél évet vett igénybe – Menyhárt Gergő, Guzmics György, Menyhárt-Guzmics Annamária, Guzmics-Kiss Andrea és Fenes Tamás nevéhez köthető, mely során igyekeztek a munkavállalók és ügyfelek legfőbb érdekeit egyaránt szem előtt tartani. Az épület átadására végül nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva, 2010. augusztus 20-án került sor, ünnepélyes keretek között.
Celldömölk városa egy valódi gyöngyszem, amely megannyi pazar emlékkel gazdagítja a kirándulókat, hiszen gyerekek és felnőttek együtt tanulhatnak bolygónk vulkáni tevékenységeiről, megcsodálhatják Magyarország e vidékén elterülő, természetadta gyönyörű táját, és együtt élvezhetik a gyógy- és élményfürdő kínálta jótékony hatásokat.