Katerória

    DUPLEX VILLA - harmónia és elegancia | débert építészek

    Budaörs nyugati peremén, a Huszonnégyökrös hegy vízgyűjtője mellett szemet gyönyörködtető építészeti művel találkozhatunk, amely a természettel megkeresett összhang, harmónia szép példája. A külalakját tekintve kortárs Duplex Villa épület és élettér, egyben játékos forma és plasztikai tanulmány, az építészeti gondolat és a táj, a természet értékeinek találkozása.
    Duplex Villa débert építészek
    Duplex Villa, fotó: Danyi Balázs

    Horváth Dénes építész és a débert iroda a villa megalkotása körül a generál tervező, az építész és a belsőépítész feladatait látták el. A tervezés 2008-ban kezdődött, a kivitelezést pedig — a válság éveit kivárva — 2018-ban fejezték be. A villa két lakóegységet, valamint egy terepbe rejtett teremgarázst és hőközpontot foglal magába. A bruttó szintterület 515 m2, így az otthon bőséges teret nyújt a beköltöző két családnak.

    Budaörsi körpanoráma
    a körpanoráma fele tavasszal, reggeli fényben. Csík hegy, Út-hegy, Odvas-hegy és a Törökugrató

     

    A táj hangulatáról

    Az utca budai agglomerációban, Budaörs lejtői között kisebb bevágást alkot, kedvelt természetjáró, madármegfigyelő, kiránduló és kilátóhelyekhez vezet. Légköri adottságai miatt a hegygerinc felett tiszta időben a budaörsi és a farkashegyi repülőtér vitorlázói repülnek. A telkek két természetvédelmi terület között 100 méter mélyek.

    Duplex Villa Budaörs térképén

    Budaörs térképe
    a Duplex Villa a térképen

    Az ég és a táj nagyon tágas, a terület egyes pontjairól körpanoráma tárul elénk. A Huszonnégyökrös hegy, Csík hegy, Út-hegy, Odvas-hegy torlódó formái és a Törökugrató között a Duna irányában több tíz kilométeres távlat nyílik. Nappal a horizont hossza, viharban a felhő képletek mozgása, a rétegeken változó fény, éjszaka a csillagos égbolt kozmikus tágassága gyönyörködtet és gondolkodtat, segít elválasztani a lényegest a lényegtelentől.

    Duplex Villa külső kép
    Duplex Villa, fotó: Danyi Balázs

    Az épület és a helyiségek benapozását a két napforduló és a napéjegyenlőség idejére felállított naptanulmányokban vizsgálták. A napsütés hosszával kapcsolatban a tervező és a tulajdonosok megnyugtatónak látták, hogy a domboldal hagyományosan gyümölcsös, ahol évről évre beérik az alma, a barack, a szőlő és az eper.

     

    A villa telepítéséről

    A telek nyugodt lejtéssel kelet-északkelet felé ereszkedik. Az út a telek lábához érkezik. A kilátás és a benapozás a lakó helyiségeket két különböző irányba fordítaná, a hely a kettős tájolású, több funkciós, nagy nappali tereknek kedvez.

    Duplex Villa tereprajz
    a telkek két természetvédelmi terület között 100 méter mélyek
    Duplex villa terep metszet
    Duplex Villa, terep metszet

    A beépítés őrzi az utca kedélyét, benapozását, tájjal való egységét és kapcsolatát. A járdát kísérő támfalak emberi léptékűek, nem emelkednek mellmagasság fölé. A felfelé sétáló eredeti hajlásában látja a támfalhoz lejtő domboldalt és a többnyire lapos megvilágítás rajzolatait. A látvány szűrésére a kert peremén ültetett alacsony, nyírott cserjefoltokat terveztek.

    Duplex Villa teljes kép
    az épület a természetes lejtőbe metsződő szabályos hasábok kisebb csoportja, fotó: Danyi Balázs

    A lakóház a napfény és a panoráma után a telek magaspontjára kapaszkodik, lejjebb, teljes terjedelmével a zöld, természetes terep alatt szerviz szárny, kiszolgáló épület rejtőzik.

     

    A kert szépsége

    A gyalogos feljáróval felhasított zöld kert és épülettest egyetlen formai motívumot alkot: a lejtőt, egykori gyümölcsöst borító zöld szőnyeg az utcai szegélynél — csöppnyi absztrakt mozzanattal — széles, enyhén meghajló szalagokra bomlik. A feljáró mellett a szőnyeg és az épület is megnyílik.

    Duplex Villa kert
    fotó: Danyi Balázs

    A ház előtt, az előkertben a gyümölcsöst idézték vissza zöld gyeppel és kevés, kistermetű virágzó-illatozó gyümölcsfával, valamint foltokban alacsony, a gyep rétegét vastagító nyírott cserjével.

    Duplex Villa külső nézet
    fotó: Danyi Balázs

    Az épület mögött közepes termetű erdei fák lombja alkot hátteret, kilátás felett álló, délről árnyékoló koronával. A kert és a növényzet tervét és Gyüre Borbála és Lád Gergely, a Geum iroda tájépítészei készítették.

     

    A Duplex Villa épülete

    A koncepció szobrászati, az épület a természetes lejtőbe metsződő szabályos hasábok kisebb csoportja. A geometria moduláris, az alsó hasábok két kockára bomlanak, a tetőre helyzett idomok kocka nyolcadok. A tető kertek a tömeg alkatilag spontán takarásában elfordulnak egymástól, de a panorámát egyenértékűen hasznosítják.

    Duplex Villa lentről
    fotó: Danyi Balázs
    Belső lépcső a tetőszintre
    belső lépcső a tetőszintre, fotó: Danyi Balázs

    Horváth Dénes belül két egyenértékű lakást tervezett. Az erős lejtés miatt a táj nem kert és terasz közbejöttével, hanem terjedelmes tetőteraszokon keresztül csatlakozik a belső terekhez. A szintek elrendezése megfordul, alul földközelben, kiegyenlített klímában helyezkednek el a hálószobák, az emeleten nagy üvegablakokkal megnyitva a nappalik és a szülői hálók. A tetőn faltól-falig terasz és körpanoráma pótolja — legalább részben — a síkvidéki kertet.

    Tető terasz Duplex Villa
    tető terasz, napszállta után, fotó: Danyi Balázs

    A falnyílások rajza a homlokzati modulból felépülő formavariáció. A földszinti nyílásokat homloksíkban üvegezték, az üveg mögött széles, kintről is látszó fa kávákkal. Az emeleti szintmagas üvegek a belső falsíkon állnak. Az üvegtáblák körül mint váz rajzolódik ki az épület sziluettje.

    Ablak felület Duplex Villa
    fotó: Danyi Balázs

    A homlokzat színe nyers világosszürke, az üvegmezőket osztó tömör szakaszok sötétebb patinaszürke színűek.

    Nappali Duplex Villa
    nappali, fotó: Danyi Balázs

    Az épület üvegeket a Guardian gyártotta és a Jüllich Glas dolgozta fel. A koordinációt és a helyszíni elhelyezést a fóti Aluschlosser épületlakatos vállalkozás végezte. Az üvegek többsége keret nélkül készült, a külső ajtók és ablakok korrózió mentes alumíniumból készültek, a piacvezető Schüco gyártmányai.

    Nappali és konyha
    fotó: Danyi Balázs

    A villa belsőépítészetében funkcionális egyszerűség és arányos egyensúly uralkodik. Az enteriőr vonalvezetése minimalista, a tágas tereket homlokfalak és építészeti értékű bútorok együtt alakítják. A beépített berendezés a Bútor Trió faipari vállalkozás fáradhatatlan munkáját, az iparművész mobil bútorok Auer János asztalos műgondját dicsérik.

    Bejárati előtér
    bejárati előtér, fotó: Danyi Balázs

    Az épület formai világa tartós, öntisztuló, nagyon lassan öregedő anyagokat igényelt. A kerámia burkolatokat gondos válogatás után a Mirage kínálatából választották, egy külső fa terasz vörösfenyőből, svájci Diotrol olaj favédelemmel, Rehau Relazzo járóhéjjal készült.

    Lépcső a tetőszintre
    lépcső a tetőszintre, fotó: Bujnovszky Tamás
    Emeleti hálószoba
    hálószoba az emeleten, fotó: Bujnovszky Tamás
    Földszinti hálószoba
    hálószoba a földszinten, a hegy felől, fotó: Bujnovszky Tamás
    Panorámás hálószoba erkéllyel
    panorámás hálószoba kávézó erkéllyel, fotó: Danyi Balázs

    A szobákban olajkezelt tölgy ipari padló készült. Ez az anyag kishíján örök, a három centiméter vastag meleg lamella szőnyeg minőség romlás nélkül, szinte korlátlanul felfrissíthető, felújítható. A padlót a Mátraparkett, a hozzá hangolt farácsos fűtőtesteket a Perfekta gyártotta.

    Konyha és kert
    konyha és kert, fotó: Danyi Balázs

    Az otthon fontos komponense a világítás. Hiszen a funkcionalitás, az ergonómia mellett hatással van a lakók hangulatára is. Ezért természetes színvisszaadású, kitűnő színhűségű világítás készült, A halogén lámpákat a Troll, a led peremvliágítást és led falat a Ledium szállította, a mennyezeti Cora lámpákat a Webs világítástechnikai vállalkozás Cree led fényforrásokkal szerelte fel.

    Master hálószoba
    master hálószoba, fotó: Danyi Balázs

    A nagy, osztatlan üvegekhez összefüggő, vitorlaként leereszthető világos textil árnyékolók készültek. Az árnyékoló szerkezeteket, a vitorlák konfekcionálását és motoros mozgatását az ország legnagyobb árnyékolástechnikai fejlesztőjére és gyártójára, a Krüllungra bízták.

    Belső tér
    fotó: Danyi Balázs

    A budaörsi Duplex Villa olyan hely lett, ahol a lakók otthonra leltek a város zajától távol, és az inspiráló természethez közel, ahol minden egyes részletben megérezhető az egyszerűség kifinomultsága, valamint nyugalma.

    PROJEKTADATOK

    Projekt neve: Duplex Villa
    Építész, belsőépítészet, generál terv: Horváth Dénes, débert építészek kft. 
    Elhelyezkedés: Budaörs, Magyarország
    Tervezés éve: 2008-2009
    Projekt befejezése: 2018 
    Bruttó szintterület: 515 m2
    Fotó: Danyi Balázs, Bujnovszky Tamás
    Szerző: Daibau Magazin

    Hasznos volt a cikk?


    Jó kivitelezőket keres a következő település területén Új építésű ház?

    Lakberendezési ötletek

    Magazin - legújabb lakberendezési ötletek és szakértői tanácsok otthona berendezéséhez.