Katerória

    Tetőtéri lakás: milyen manzárdlakásban élni?

    Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tetőterek évek, sőt évtizedek óta olyan terek, amelyeket sokan igyekeztek elkerülni. A rengeteg előítélet miatt – azt gondolva, hogy nyáron túl meleg, télen túl hideg van, hogy az elégtelen magasság miatt itt nem lehet normálisan élni – kevesen döntöttek ilyen ingatlan vásárlása mellett. A magasban lévő lakásoknak azonban sok előnye van. Az építési technikák és technológiák fejlődésének, valamint az új anyagok feltalálásának köszönhetően, a tető alatti lakásoknak tulajdonított hátrányok tulajdonképpen minden kétkedőt érvek nélkül hagynak.
    Szakcikk 181
    Tetőtéri lakás
    Rendszerünkben van még 840 kivitelező a következő területre Felújítás, szanálás:

    1. Mit jelent pontosan a tetőtérben lakni?

    A manzárd kifejezés, amely valójában egy épület lakótérré alakított tetőterét jelenti, az építészet kapcsán jól ismert a nagyközönség számára. Etimológiailag a manzárdot „feltalálójáról”, François Mansard építőmesterről nevezték el, aki elsőként használta a „könyökben/törésen lévő tető alatti teret” lakhatásra. Az így átalakított padlást „holland tetőnek” is nevezik. Tehát az ilyen típusú helyiségnek vagy lakásnak nincs saját mennyezete, hanem annak az épületnek a tetője szolgál mennyezetül, amely alatt található, ezért is nevezik nálunk tetőtérnek. Elmondható, hogy a ferde tetős lakások fő jellemzője éppen az, hogy lejtőkkel rendelkeznek, ezért nem szabványos magasságúak, igaz, akár két szinten is lehetnek.

    2. Tetőtéri lakás: ritka ingatlan a piacon

    A manzárdlakások iránt az elmúlt években megnőtt a kereslet, mivel sok előnyt kínálnak: magas belmagasságot, világos teret, gyönyörű kilátást a környező épületekre és általában valamivel nagyobb alaprajzot, ugyanis a tetőtér össztérfogata nem számítható be a hasznos alapterületbe. Ez a hely azonban egész biztosan kihasználható, mivel azokra a helyekre, amelyeknek nincs meg a megfelelő beltéri magassága, bútorokat vagy hasonlókat mindig el lehet helyezni.

    2.1. Nagy belmagasság a tetőtérben

    Az épület felső részének tekintett tetőtér különböző formájú és méretű lehet, és a nem szabványos, átlagosnál magasabb belmagasság minden tetőtérben közös. A tetőtéri lakás egyes részein a mennyezet meghaladhatja az 5 métert, ami normatív körülmények között elképzelhetetlen. Képzeljen csak el egy ilyen teret, ami egyedülálló térélményt teremt. Egyes részeken a kivételes magasságok azonban szinte elkerülhetetlenül kapcsolódnak a máshol kis magasságokhoz. A tetőtér hasznos alapterülete az, amely lehetővé teszi a normál mozgást a helyiségben, és nagysága legalább 1,80 méter.

    Ne feledje, hogy azok a területek, amelyek felett nincs elegendő hasznos magasság, nem teljesen használhatatlanok, ugyanis gardróbot vagy más bútort helyezhet oda, és mivel sem mozgásra, sem lakhatásra nem alkalmasak, nem számítanak bele a lakás hasznos alapterületébe. Ez minden, ami valóban számít!

    2.2. Tetőtéri lakás terasszal

    Néhány tetőtérhez terasz is tartozik. Az ilyen tetőtéri lakásokra nagy a kereslet, mert nagy, nyitott teret kínálnak, kivételes kilátással a környékre, ami még a csúcskategóriás ingatlanokban is ritkán található. Különös fekvésük, elhelyezkedésük és tájolásuk miatt a tetőtéri lakások a lakókban azt az illúziót keltik, mintha a levegőben lebegnének, távol a városi nyüzsgéstől.

    2.3. Világos tetőtér

    Mivel az épületben általában a manzárdok az utolsó lakások, és ezért a legmagasabbak, nagyon kevés épület van körülöttük, pontosabban olyan akadályok, amelyek megfosztanák őket a fénytől, ezért az ilyen terek általában nagyon világosak. További előnyük a nagyobb fokú privát szféra, ugyanis a magasság miatt senki sem nézhet be az utcáról, emellett a magasabb helyről jobban ráláthat a környékre is.

    Manzard-lakás.jpg
     A manzárdlakásokat rengeteg természetes fény jellemzi

    3. Hogyan nyílnak a manzárdlakás ablakai?

    Mivel a manzárd egy tetőtérben található lakás, itt teljesen más típusú ablakok beépítése szükséges, mint a hagyományos szállásokon. A tetőablakok manuálisan vagy automatikusan nyithatók. A nyitásmódnál fontos szerepe van a helyzetüknek – ha túl magasan vannak, akkor csak automatikusan nyithatók. Érdemes azt is tudni, hogy az ablakot egyáltalán ki kell-e nyitni. Amennyiben más ablak is van a helyiségben, akkor elég csak egyet kinyitni a szellőzéshez, míg a többi, amelyek nehezebben hozzáférhetőek, lehetnek fix ablakok. Ezzel a megoldással némi pénzt takaríthat meg, ezenkívül az ablak beszerelését is leegyszerűsíti.

    A tetőtérbe a tetőablakokon és a panorámaablakokon (ha a falak magassága lehetővé teszi) keresztül juthat be fény.

    4. A manzárdlakások egyre drágábbak

    Köztudott, hogy minden, ami ritkának, minőséginek és bármilyen értelemben exkluzívnak számít – és egyre inkább ide sorolják a tetőtereket is – meglehetősen kelendő, ezért drágább. Tulajdonképpen ugyanazért a helyért és területért körülbelül 20%-kal többet kapnak, mint egy ugyanakkora területű hagyományos lakásért. Ez az ára annak, hogy hozzájuthasson egy privát nyílt térhez, magas mennyezettel és rengeteg fénnyel, ahonnét sokszor panorámás kilátás nyílik a környékre.

    5. Hogyan válasszuk ki a falak színeit a tetőtérben?

    Mivel a tető alatti tér általában nyitott, magas és tágas, színkombinációk tekintetében több lehetőséget vegyen figyelembe, és merjen valami kevésbé szokványosat, akár nagyon szabad árnyalatokat is választani. A fehér és halvány bézs falak természetesen mindig elegánsak és modernek, de választhat bordó, olívazöld vagy indigókék falakat is. Ha a tetőtéri lakásban sok a természetes fény, akkor az intenzív szín nem csökkentheti vizuálisan a teret.

    Manzard.jpg
      A tetőtéri lakások iránti kereslet nagyon megnőtt az elmúlt években, mivel sok előnyük van, és ennek következtében az áruk is megemelkedett 

    6. A tetőtér szigetelésének a problémája

    Végül nézzük a leggyakoribb kérdést, vagy inkább a potenciális tetőtér-vásárlók aggodalmát: a hőszigetelést. Voltaképpen a szigetelés a fő oka annak, hogy sokan menekülnek a tetőtéri lakások vásárlásától.

    Néhány dolog, amire a tetőtér ellenőrzésekor vagy átvizsgálásakor figyelni kell, vagyis amikor úgy dönt, hogy tetőtéri lakást vásárol, a következők:

    • Milyen a vásárolni kívánt tetőtéri lakás fűtése?
    • Milyen az energiahatékonysága?
    • Milyen anyagokat használtak a hőszigeteléshez, a vízszigeteléshez és a hangszigeteléshez?
    • Milyen garanciák vannak az egész épület, elsősorban a tetőtér szigetelésére, amely különösen ki van téve a különböző hatásoknak?
    • Tervek a jövőbeli felújításra, karbantartásra és minden ezekkel kapcsolatos szabályozásra.

    Ha az épületet hőszivattyú fűti, esetleg melegvíz- vagy gázvezetékre csatlakozik, akkor nem sokat kell aggódnia a fűtési költségek miatt. Ellenőrizze, hogy az eladó rendelkezik-e adatokkal az épület energiahatékonyságáról, vagyis az „épület energetikai útlevelével”, amelyből azonnal kiderül, hogy az épület energiahatékony-e vagy sem. Érdeklődjön arról is, hogy mikor újították fel utoljára a homlokzatot és a tetőt. Ezek alapján tudni fogja, hogy az új otthonában hány évig számíthat gondtalan tartózkodásra komolyabb felújítási vagy javítási költségek nélkül.

    Szerző: Daibau Magazin

    Hasznos volt a cikk?


    Jó kivitelezőket keres a következő település területén Felújítás, szanálás?

    Lakberendezési ötletek

    Magazin - legújabb lakberendezési ötletek és szakértői tanácsok otthona berendezéséhez.

    Rendszerünkben van még 840 kivitelező a következő területre Felújítás, szanálás:

    Díjmentes felhasználás
    Helyi kivitelezők
    Jutalék levonása nélkül