Katerória
    Az erkély építésénél vagy felújításánál az erkélykorlát típusa mellett nagyon fontos a padlóburkolat és annak az éle, pontosabban az erkély homlokzatának a széle. Kerámialap vagy párkány lesz az erkély elején? Milyen lesz a korlát? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről még a munka megkezdése előtt, tervrajzok kidolgozása során érdemes dönteni, ezért ne okozzon gondot erről gondolkodni. A műszakilag korrekt beépítés mellett a végső megjelenés is fontos, tekintettel arra, hogy az erkély nagyon szembetűnő homlokzati elem, ezért befolyásolja a házról alkotott benyomást is.
    Szakcikk
    Kerítés műfűből
    Rendszerünkben van még 496 kivitelező a következő területre Terasz, erkély felújítás:

    1. Az erkély homlokzata

    Az erkély homlokzatának elkészítésére, azaz megmunkálására az építészeknek, tervezőknek vagy mestereknek több változat is rendelkezésre áll. Az erkély homlokzatára vonatkozó megoldás nagyon sok tényezőtől függ, beleértve annak fizikai helyzetét, a korlát rögzítésének módját, a felhasznált anyag típusát és hasonlókat. Az erkély eleje kerámialapokkal is kirakható, sőt, úgy is elhelyezhető, hogy maguk képezzenek egyfajta hornyot és elvezessék az esővizet. A második leggyakoribb változat a párkány felszerelése.

    2. Erkélykorlátok

    Az erkélykorlátok elsősorban annak használói, az ott lakók biztonságát szolgálják – hogy megóvják őket az esetleges zuhanásoktól. Amikor az erkélynek van korlátja, mindenki nagyobb biztonságban és nyugodtabban érzi magát. Az erkélykorlát a biztonság mellett az esztétikumhoz is hozzájárul. Ezért még a döntéshozatal előtt érdemes megfontolni minden lehetőséget. Szinte számtalan fajta késztermék van a kínálatban, ugyanolyan formában, anyagból és színben, és Ön mindig alkalmazhat olyan mestert, aki kívánsága szerint egyedi korlátot készít.

    Terasz.jpg

    Az erkélykorlátok a biztonság mellett a homlokzat és az egész ház megjelenését is befolyásolják

     

    3. Milyen típusú erkélykorlátok léteznek?

    Valóban sokféle erkélykorlát létezik. Valójában fém, rozsdamentes acél, kovácsoltvas, fa és üveg vagy ezek kombinációja közül választhat. A felsoroltak mindegyikéhez legalább ugyanannyi típus tartozik: Rozsdamentes acélcsövek üveg betéttel, savmaratott üveg az erkély szerkezetére rögzítve, különféle PVC utánzatok, lécekből fakorlát, tömörfa betétes fakorlát stb.

    Az anyagok és elemek kombinációja végtelen. A megfelelő erkélykorlát kiválasztása alapos megfontolást igényel, mert az erkélyt és a homlokzatot egyaránt ki kell egészítenie.

    3.1. PVC erkélykorlátok

    Kedvező ára és tartóssága miatt az egyik legnépszerűbb választás a PVC erkélykorlát. A kiváló minőségű PVC ellenáll az esőnek, az UV-sugaraknak és a hőmérséklet-változásoknak, ezért az ilyen jellegű megpróbáltatásoknak kitett helyeken, mint például az erkélyen kiválóan működik. A PVC erkélykorlátok lehetnek modulárisak, panelesek és készülhetnek PVC lécekből is. A műanyag korlátok sok színben elérhetők: a fehértől és feketétől egészen a nyugodt vagy vidám árnyalatokig.

    Üvegkerítés.jpg
    Az üveg erkélykorlát ragasztott, edzett üvegből készül, amely tartós és nehezen törhető

     

    3.2. WPC erkélykorlátok

    A WPC népszerű és tartós anyag, gyanta és farostok keveréke, amely több mint 20 évig ellenáll a napsütésnek, az esőnek és szélnek. A WPC korlátok előnye, hogy mind megjelenésükben, mind illatukban emlékezetnek a fára, viszont nincs szükség karbantartásra, mert nem rothadnak. A WPC erkélykorlátok WPC profilok és alumínium oszlopok kombinációi, míg a betét háló vagy panel lehet. 

    3.3. Alumínium erkélykorlátok

    Az alumínium erkélykorlátok nagy ellenálló képességük, hosszú élettartamuk és minimális karbantartásuk miatt kifejezetten népszerűek, ami kültéri és beltéri használatra egyaránt alkalmassá teszi őket. Az alumínium erkélykorlátok eloxálhatók, a rozsdamentes acél korlátokhoz hasonlóan magasfényűek vagy matt színűek, de porfestékkel is festhetők a RAL színskála bármely színében.

    A dizájntól függően függőleges, vízszintes vagy átlós rudas korlátok, paneles és perforált alumínium korlátok és különféle kombinációk fa, WPC táblák vagy üveges alumínium kerítések állnak rendelkezésre.

    3.4. Fa erkélykorlátok

    Hazánkban a hagyományos fa erkélykorlátok mindig mindenhez illenek, amelyekbe tipikus rusztikus formák, például körök, keresztek, vonalak és hasonló faraghatók vagy véshetők. Másrészt a modern kerítések, mivel kiemelik a fa természetes színét és textúráját, egyszerűbbek.

    Az erkélykorlátok lécei általában lucfenyőből vagy tölgyfából készülnek. Mivel az erkélyen a fa állandóan ki van téve a légköri változásoknak, idővel szürkévé válik. Ez megelőzhető, ha évente legalább egyszer átfestik vagy átkenik olajjal, lakkal.

    3.5. Kovácsoltvas erkélykorlátok

    A kovácsoltvas erkélykorlátok több mint 100 évvel ezelőtt érték el népszerűségük csúcsát, de értékük, szépségük időtálló. Az ilyen típusú, egyedi korlátok bármilyen alakúak lehetnek: az egyszerű egyenes rudaktól a bonyolult virág- vagy geometriai formákig. A kovácsoltvas kerítést tűzihorganyzás, lakk vagy festék védi a korróziótól. Amennyiben egy ilyen rangos és exkluzív műalkotást szeretne otthonába, rendeljen kerítést elsőrangú kézművesektől.  

    Felújítás és szanálás.jpg
    Az erkélykorlátnak mind az enteriőr, mind az exteriőr kiegészítőjének kell lennie

     

    3.6. Üveg erkélykorlátok

    Amennyiben az erkélyre láthatatlan korlátot szeretne, rendelhet egyet az üvegezőtől. Egyrészt az üvegkorláton akadálytalanul áthatolhat a fény, másrészt viszont Önnek is zavartalan kilátásban lesz része. Az ilyen típusú korlátokat laminált edzett üvegből készítik, és elég erősek ahhoz, hogy védelmet nyújtsanak, ugyanakkor védve is legyenek a törés ellen. Az üveg erkélykorlátokat az oszlopok vagy tartópillérek elé szerelhetik, illetve közéjük is rögzíthetik tartókra, de önhordók is lehetnek. Ennek a speciális üvegnek nem árt a hőmérsékleti ingadozás, a nedvesség, a fagy, sem a szél. Ahhoz azonban, hogy tartósságát megőrizze és a későbbiekben is olyan tökéletesen nézzen ki, mint az első napokban, időközönként le kell mosni. Ha azt szeretné, hogy a korlát fényáteresztő legyen, viszont a nem kívánt pillantásokat szeretné elkerülni, matt üvegből való korlátot is szerelhet az erkélyre. 

    3.7. Rozsdamentes acél erkélykorlátok

    A kiemelkedő minőségű rozsdamentes acélra a prokróm vagy inox elnevezést is használják, amely szinte minden külső hatással szemben ellenálló, így a faggyal, a nedvességgel és a zuzmókkal is. A rozsdamentes acélból készült korlátok alkalmasak kültéren és beltérben is. Csillogó, fényes kinézetük miatt ezek a korlátok kifejezetten megfelelőek a korszerű tervezésű, posztmodern stílusú épületekbe. A rozsdamentes acél nagyon jól illik a fához, az üveghez és más anyagokhoz.

    Fém kerítések.jpg
    A rozsdamentes acél erkélykorlátokat magas fényük miatt modern homlokzatoknál használják

     

    3.8. Tégla erkélykorlátok

    A tégla erkélykorlátok építése egyszerű és olcsó megoldás. Az ilyen típusú erkélykorlátokhoz használhat Ytong falazóelemeket, amelyek könnyűek, ugyanakkor eléggé szilárdak. Egy ilyen teljes korlát akkor megfelelő, ha nagyobb magánéletre vágyik, és vizuálisan illeszkedik a környező falakhoz. A téglakorlát vakolható vagy kővel, esetleg kerámiával is burkolható.

    4. Az erkélykorlát magassága

    Végül, de nem utolsósorban be kell tartani az erkélykorlát előírt minimális magasságát, amelynek legalább 100 centiméternek kell lennie. Ezenkívül a korlát nyílásainak olyannak kell lenniük, hogy megakadályozzák a 10 centiméternél nagyobb átmérőjű tárgyak átjutását, elsősorban a gyermekek és háziállatok védelme érdekében.

    Szerző: Daibau Magazin

    Hasznos volt a cikk?


    Rendszerünkben van még 496 kivitelező a következő területre Terasz, erkély felújítás:

    Jó kivitelezőket keres a következő település területén Terasz, erkély felújítás?

    Lakberendezési ötletek

    Magazin - legújabb lakberendezési ötletek és szakértői tanácsok otthona berendezéséhez.

    Rendszerünkben van még 496 kivitelező a következő területre Terasz, erkély felújítás:

    Díjmentes felhasználás
    Helyi kivitelezők
    Jutalék levonása nélkül
    Segítség

    Ügyfélszolgálatunk hétköznapokon 8:00 és 16:00 között elérhető. Miben segíthetünk?

    Ajánlatkérés: 36 1 408 8233
    Cégek: 36 1 408 8233