Katerória

    Gyönyörű kilátással DMD ház: Fabrikat

    Miután a gyerekek felnőttek és elköltöztek, egy házaspár a zsúfolt és nyüzsgő városi környezet a vidék nyugalmára és tágasságára szerette volna lecserélni. Élettörténetük következő szakaszához a tökéletes környezetet a Krvavec alatti lejtőn találták meg, ahonnan gyönyörű kilátás mellett madárcsicsergést hallgatva nézhetik a napsugarak és a felhők táncát. Rokonaik és barátaik gyakran meglátogatják őket, és a kiválóan megtervezett modern házban mindenki számára van elég hely. A Fabrikat stúdió projektjét Vesna Draksler és Tina Mikulič építészek írták alá.

    Válogatás és szöveg: Spela Rogel

    Fordítás: Velez Martina

    A bekötőút és az alatta lévő füves terület között öt méter szintkülönbség van, amit az építészek egy kétszintes épület kialakításával hidaltak át. A felső emeleten, az út szintjén, a garázs és a nyitott parkolóhelyek mellett van a házba vezető főbejárat, amely a konyhával és nagy terasszal rendelkező tágas nappaliszobába vezet. Az alsó szint részben a földbe van ásva és inkább alagsornak nevezhető, amelyben az un. intim, éjszakai helyiségek találhatóak, mint amilyenek a kertre nyíló fürdőszobával egybekötött hálószobák.

    bekoto-ut-dmd.jpg
    Az út szintjén a garázs és a nyitott parkoló mellett a ház főbejárata van

    A legelők melletti területről gyönyörű kilátás nyílik délre és Ljubljana-völgyre. Az épület tájolását, elhelyezkedését és a ház alaprajzát a meredek terep és a szűk megközelítés függvényében tervezték. Az üvegezés, mind az alsó, mind a felső szinten a padlótól a mennyezetig terjed. A jól átgondolt panorámafalak keretbe foglalják a környék legszebb tájait, de a meleg napsugarak beszűrődését is lehetővé teszik a házba. Az északi és keleti oldalon, ahol a bekötőút van, a ház szinte teljesen zárt.

    nappaliszoba-dmd.jpg
    A déli fekvésű helyiségekben az üvegezés a padlótól a mennyezetig terjed

    Ügyes tervezéssel a ház mindkét szintjét lépcsőkkel és több szintes padlókkal kötik össze. Átgondolt tereprendezéssel, vagyis a szélben táncoló díszfű telepítésével a ház vizuálisan kisebbnek tűnik, és észrevétlenül kapcsolódik a gyephez, amely enyhíti az emeletek közötti átmenetet.

    kert-dmd.jpg
    A megfelelő tereprendezésnek köszönhetően a díszfű vizuálisan kicsinyíti a házat és észrevétlenül kapcsolódik a gyephez, amely enyhíti az emeletek közötti átmenetet

    A részben betemetett alsó szint vasbetonból van, habár a ház teljesen fából készült. A házat az Alfa Natura 72 m3 keresztbe ragasztott rétegelt fapanelből építette és kevesebb mint két hét alatt kész is lett. A szigeteléshez, bútorok készítéshez, keretekhez és a homlokzati burkolathoz is szintén fát használtak.

    kerttervezes-dmd.jpg
    A ház 72 köbméter ragasztott keresztbe rétegelt lemezből készült és kevesebb mint két hét alatt kész lett

    Az egész létesítményt hosszú élettartamúra és energia hatékonyra tervezték. A nappali közepén nagy cserépkályha van. A házban töltött két év után kiderült, hogy télen a padlófűtés használatára csak a WC helyiségekben és a folyosókon volt szükség. A déli oldalon található cserépkályha és a nagy üveg felületek passzívan felmelegítik az egész teret és ezáltal kielégítenek minden hőigényt.

    ebedlo-asztal-dmd.jpg
    Az egyedi méretre készített, falakkal összehangolt beépített szekrények tolóajtói nyitása a teret ritmussal, színekkel és textúrával gazdagítják

    Árnyékolásra nyáron külső redőnyöket használnak, légkondicionálásra pedig még nem volt szükség, habár a berendezések készen állnak. A ház természetes szellőztetésű, hiszen az ablakok kinyitásával elegendő friss hegyi levegő juttatható be a helyiségekbe. Aktív szellőztetésre tulajdonképpen csak az alagsorban van szükség.

    ebedlo-gyonyoru-taj-dmd.jpg
    Árnyékolásra nyáron külső redőnyöket használnak, légkondicionálásra még nem volt szükség, habár a berendezések készen állnak

    A ház belseje világos és letisztult, benne a feketével kombinált természetes tónusok dominálnak. Az enteriőr fő hangsúlya és fókusza az állandóan változó táj és az üvegen átáramló természetes fény, amelyhez következetesen társul a berendezés kialakítása is.

    beepitett-szekreny-dmd.jpg
    A nagy körültekintéssel kiválasztott panorámafalak keretezik a környék legszebb képeit és a meleg napsugarakat is beengedik a házba

    Az egyedi méretre készített beépített szekrények beleolvadnak a falakba, hangulatot adva a térnek. A tágas terekben különféle funkcionális szigetek (konyha, étkező, nappali, fürdőszoba) helyezkednek el. A berendezést okosan és praktikusan megtervezett szórt és irányított világítás egészíti ki, amely nyugodt és a lakók affinitásának megfelelő fényviszonyokat ad.

    halosyoba-dmd.jpg
    A belső terek középpontjában a táj állandóan változó látványa és az üvegen áthaladó természetes fény áll

    Az építészek olyan érdekes és ötletes részletre is ügyeltek, amelyekkel vidékünkön ritkán találkozhatunk. Például a fürdőszoba közepén lévő mosdó függőtükörrel, a fémrudakból álló válaszfal, amely lépcsőkorlátként folytatódik vagy a japán stílusú emelvényen lévő alvóhelyek.

    furdoszoba-dmd.jpg
    Ötletes megoldás: fürdőszobablokk a szoba közepén akasztós tükörrel
    japan-agy-emelvenyen.jpg
    Emelvényen lévő vendégeknek szánt alvóhelyek japán stílusú

    A DMD ház a kontrasztok kiegyensúlyozott kombinációjának hatását kelti, hiszen távolról egyszerű, közelről összetett, letisztult építkezés, a buja természet luxusával körülvéve. Ez egy olyan ház, amely nem tűnik ki a környezetből, hanem kiváló minőségű lakhatást és csúcskomfort kínál.

    Kivitelezők:

    Berendezés - Žakelj
    Beépített bútor - Sebena kreativno mizarstvo
    Parketta - Parket Mirko Florjančič s.p.

    Anyag:

    Kerámia - Avenus studio d.o.o.

    Galéria:

    kert-diszfu.jpg
    Kertből nézve
    eloszoba-akaszto-ciposszekreny.jpg
    Akasztó az előszobában
    mosdo-gyonyoru-arannyal.jpg
    Fürdőszoba érdekes részletei
    iroda-folyoso-lepcsohaz.jpg
    Folyosón kialakított iroda beépített szekrénnyel és íróasztallal
    haloszoba-panorama.jpg
    Hálószoba gyönyörű kilátással
    fuggo-tukor-furdoszoba.jpg
    Mennyezetre függesztett fürdőszobai tükör
    beepitett-szekreny.jpg
    Az üveg ajtó által a lépcsőház és a folyósó több természetes fényt kap
    terasz-fabol.jpg
    Tágas terasz a nappali mellett
    panorama-ablak-terasz-ajto.jpg
    Fürdőszobából nyíló alsó terasz
    haloszoba-terasz.jpg
    Hálószoba körüli terasz
    sarki-ablak.jpg
    Legszebb kilátást biztosító üvegfelületek
    sarki-ablak-emelet.jpg
    Sarokablak
    496
    Szerző: Daibau Magazin

    Hasznos volt a cikk?


    Jó kivitelezőket keres a következő település területén Építészmérnök, építészet?

    Lakberendezési ötletek

    Magazin - legújabb lakberendezési ötletek és szakértői tanácsok otthona berendezéséhez.