Orosháza mesél: történelmi ék és modern művészet egy helyen

Főtér és üvegkörtefa: Orosháza szíve

Orosháza Főtere nem csupán a város közösségi életének központja, hanem egyedi építészeti elemeivel is magára vonja a figyelmet. A város szívében, az egykori Hotel Alföld helyén, 2013-ban megnyílt az újjászületett, Novák István DLA Prima Primissima Díjas főépítész elképzelése, valamint Török Péter Prima Primissima, Europa Nostra Díj és Ybl Miklós-díjas táj- és környezetépítész tervei alapján megvalósított Főtér. A modern térszerkezet, amely a funkcionális és az esztétikai szempontok figyelembevételével harmonikusan ötvözi a város múltját és jelenét, Kovács Sándor generáltervező irányításával valósult meg. 

A projekt egyrészt maga a fizikai megújulás, másrészt pedig az olyan közösségi értékek formálásának célját szolgálta, mint a közösségi identitás vagy a társadalmi kohézió erősítése. A belváros látogatottságának növelésére irányított tér, 23 ezer négyzetméter közösségi felülettel bővítette a várost. 

Orosháza Főterén geometrikus és íves formák keverednek, amit a telepített növényzet is tükröz, például a kockára nyírt fák és tiszafák. A sétányok és a különböző építészeti elemek a négyzet és kör szimbolikáját hordozzák: a négyzet a földet, a kör az eget jelképezi a görögök szerint, utalva az isteni harmóniára. A tér különleges atmoszféráját az egyedileg nevelt 956 fa és cserje, valamint a 700 fényforrásból álló hangulatvilágítás adja. A téren összesen mintegy 15 ezer négyzetméternyi térkővel és téglaburkolattal ellátott felület található. Az építkezés során egy 1800 évvel ezelőtt élt, feltehetően 15 éves szarmata lány maradványait is megtalálták, amikor a vízmedencék alapjait ásták.

A Főtér központi látványossága, az üveg körtefa, egy ikonikus installáció, amely kortárs művészi alkotásként emelkedik ki a tér többi eleméből, a kezdetek és a város modernkori történetének megtestesítője.

Szintén 2013-ban látott napvilágot az alkotás és minden egyes üvegeleme Orosházán készült. A Kovács Júlia, Ferenczy Noémi-díjas üvegművész és férje, Szilágyi András, Pro Arte Vitraria-díjas üvegművész kooperációjából született mestermű több mint öt méter magas és az Orosháza újratelepítése nevet kapta. Az üvegszerkezet szimbolizálja a város fejlődését, hiszen a gazdaságban elért nívós eredményeit, a mai Orosháza, az üveggyártásnak köszönheti. 

A körtefa a múltat idézi: a legenda szerint, amikor 1744-ben a telepesek megérkeztek az orosházi pusztára, nem várta őket egyéb, csak egy körtefa, amelyhez lovaikat köthették. A körtefa köré építették házaikat és a templomot, így a körtefa a kezdetektől központi szerepet töltött be a város életében.

Evangélikus templom: a harangszó örök

Az Evangélikus templom Orosháza egyik legismertebb vallási épülete, a város építészeti örökségének kiemelkedő részét képezi, és a lutheránusok által alapított város szimbólumaként szolgál. A templom elődje egy vesszőből és sárból készült építmény volt, amelyet a 1740-es években, a Zombáról menekülő protestánsok  építettek. II. József türelmi rendeletének köszönhetően, amely lehetővé tette a vallásgyakorlás szabadságát a Habsburg Birodalomban, 1786-ban újonnan épült a templom épülete.  A templom, amely a barokk építészet stílusjegyeit viseli,  végső formáját az 1830-as években nyerte el, amikor kereszthajót építettek hozzá, amely a mai napig meghatározza az épület struktúráját. Orgonája 1832-ben került Orosházára, Nagyváradról szállították, és azóta is szolgálja a közösséget. 

A templom tornyában található négy harang – nagy-, közép-, kis- és gyerekharang – különleges történettel bír.  A legnagyobb harangot 1923-ban öntötték Budapesten, amely a második világháború alatt elszállításra került, mivel hadi nyersanyagnak szánták. Nagytétényben, a Hungária Vegyi- és Kohóművekben több ezer harang várt végzetére, ugyanakkor a nagyharang beolvasztására nem került sor. Fürst Ervin lelkész 1945-ben Nagytéténybe utazott, ahol épp formájában találta a harangot, valamint a katolikusok középharangját. A visszaszerzés azonban nem ment ilyen könnyedén, ugyanis 94 mázsa liszt volt a cseredíj. A Honvédelmi Minisztérium korábban ígéretet tett, hogy az elvitt harangok pótlására az egyházak a lefoglalt harangércnek megfelelő tömegű anyagot kapnak, ezért az egyház az ígéretre hivatkozva levelet írt a Minisztériumnak. Végül a lelkésznek sikerült hazaszállítatnia a harangot, Torda Molnár Sándor vaskereskedő segítségével, aki önkéntes alapon fuvarozta vissza a műemlék egyik legfontosabb darabját. 1947. augusztus 24-én megtörtént a harang újraszentelése és ekkor végre, a hívek örömére, ismét hallatta reményt nyújtó hangját.

A legkisebb harangot az evangélikus iskola tanítói és növendékei adományozták 1922-ben és idén már 102. születésnapját ünnepelheti. Mivel a kisharang előbb készült el, mint a nagyobbak, ezért a gyerekek gyakran a következőképpen köszöntették a gyülekezet felnőtt tagjait: "Van-e már nagyharang, mert kisharang már van."

Nagy Gyula Területi Múzeum: a helyi történelem őrzője

A Nagy Gyula Területi Múzeum Orosháza városának múzeuma, 1946 óta működik. Az intézmény gyűjteménye az első helyi múzeum, egy iskolai gyűjtemény anyagára épült, amelyet Juhász Balázs pedagógus hozott létre az akkori polgári iskolában. A háború súlyosan megrongálta a gyűjteményt: az iskolából kórház lett, a gyűjtemény egy része megsemmisült vagy kidobásra került, egy részét ellopták, a megmaradt része pedig a létrejött városi múzeum gyűjteményének alapját képezte. 

A második világháborút követően, a helyi közösség megújuló igényeinek hatására, ismét felmerült egy állandó múzeum létrehozásának ötlete. 1945-ben Schwarcz János, helyi kereskedő, felajánlotta családi házát a múzeum számára, azzal a feltétellel, hogy a ház egy részét haláláig használhassa. Így az iskolai gyűjtemény megmaradt része átköltözött a ma is használt épületbe, és 1946. április 21-én hivatalosan megnyitotta kapuit a múzeum. 

Nagy Gyula, a népiskolai tanító, aki maga is Juhász Balázs tanítványa volt, az intézmény vezetését vállalta, és több évtizedes munkája alatt a múzeum igazi kulturális műhellyé vált. Néprajzkutatóként kiemelkedő munkát végzett, és a paraszti élet hagyományait, valamint a helyi földművelést kutatta, amelyekről számos tanulmány, továbbá egy várostörténeti monográfia is született 1965-ben, amelynek Nagy Gyula szerkesztője volt, és természetesen a néprajzi részek megírásában is szerepet vállalt. A múzeum 2015-ben vette fel a Nagy Gyula Területi Múzeum nevet, és jelenleg is különféle helytörténeti, művészeti és néprajzi kiállításokat mutat be.

A múzeum boltívei, a kőből készült lépcsőkorlátok és a világos színek egy időtlen eleganciára utalnak. Az oszlopok korinthoszi jellegű díszítése és a gondosan kidolgozott lépcső balusztrádok finom, tradicionális építészeti stílust sugallnak. A letisztult és elegáns formák a klasszicista vagy neoklasszicista stílusjegyeket idézi, amelyben a harmónia és a részletek kidolgozottsága fontos szerepet játszik. „A tudás esély, a család egység, a múzeum kapocs.” – ezzel a mottóval invitálja a múzeum a kedves látogatókat. 

Lóusztató, avagy a Gyopárosfürdő varázsvize

Az Orosházi Gyopárosfürdő nemcsak a helyiek, hanem az ország különböző részeiről érkező turisták számára is népszerű fürdőkomplexum. Az Alföld gyöngyszemeként is ismert természeti érték, a Gyopárosi tó gyógyító erejű vize, valamint a tágas parkokkal teli természeti övezet közel 150 éve vonzza a gyógyulni vágyókat. A fürdő nagy népszerűségre tett szert már nem sokkal az 1860-as évekbeli nyitását követően. Maga Mikszáth Kálmán is járt itt, aki dicső szavakkal foglalta össze a fürdőben szerzett élményét A Gyopáros tárcában, amely írása a Pesti Napló hasábjain jelent meg. 

A tó történetét legendák is övezik: az elmondások szerint, az alföldi betyárok itt fürdették lovaikat, emiatt azok gyorsabban száguldottak a zsandárokénál. Innen ered a lóusztató elnevezés, amely még ma is közkedvelt az orosháziak körében. 

A 670 méter mély gyopárosi termálkút vizét 1999-ben gyógyvízzé nyilvánították, a fürdő pedig 2016-ban hivatalosan is gyógyhely lett. Egy hely, amely az egészségturizmus és az élmény találkozását szolgálja. A gyopárosi fürdőkúra kedvezően hat mozgásszervi, nőgyógyászati, urológiai, bőrgyógyászati és idegrendszeri betegségekre, és mindezt most megújult környezetben élvezhetik a látogatók, hiszen egy turisztikai célú pályázat keretein belül, sor került a fürdő melletti terület felújítására. A projekt során új színt kapott a tó körüli sétány, illetve futókör, a gyerekekkel érkezők élvezhetik az újonnan kiépített játszótér és játszóház kínálta lehetőségeket, de helyet kapott egy, a kerékpárosoknak szánt fogadóállomás, végül pedig, közvetlenül a bejárat mellett egy látványszökőkút megvalósítására is sor került. 

Kútmúzeum és a víznyerés története

Az Orosházi Kútmúzeum egyedülálló látványosság, egy tematikus múzeum Magyarországon, amely az elmúlt száz év víznyerési technikáit és eszközeit mutatja be. A kiállítást az 1931-ben épült víztoronyban helyezték el, amely az 1970-es évekig látta el eredeti funkcióját. A Kútmúzeumot Kiss-Horváth Sándor és az általa vezetett honismereti csoport hozta létre, a Magyar Vízügyi Múzeum támogatásával. A 2002-ben létrejött, a régi idők vízellátási technikáiba betekintést nyújtó Tas utcai kiállítóterem már nem látogatható, az eredeti Kútmúzeum azonban sok szeretettel várja látogatóit a Könd utcában. Napjainkban a Kútmúzeum már nem önálló intézményként működik, hanem a Nagy Gyula Területi Múzeum kiállítóhelyéül szolgál. 

Az épület alsó része tégla szerkezetű, hagyományos kisméretű téglákkal építve, amelyek a korabeli építészeti megoldásokat tükrözik. A henger alakú alsó szakasz letisztult formájú, de díszítései, mint például a vízszintes téglaív a felső rész alatt, finoman tagolják az épületet. A sátortetős tető a víztornyok hagyományos formavilágát idézi, az épület ezen része szellőzőkkel és apró, hosszúkás ablakokkal van ellátva, amelyek a torony belső terének szellőzését biztosították.