Mór – az Ezerjó városa: barangolás a múlt épületei között

A Lamberg-pince: történelmi örökség és borkultúra találkozása Móron

A Lamberg-pince a Móri borvidék egyik különleges épített öröksége, mely eredetileg a Lamberg család uradalmi pincéjeként szolgált. Az épület előtt ma is áll egy közel kétszáz éves hársfa, amely élő tanúja a környék évszázados szőlő- és borkultúrájának. A XVIII. század végén, az értékleltári adatok alapján, elsőként a Hársfa utcai pincelejáró és az efölé emelt emeleti pihenőszoba készült el. Ezt követte a második építési ütem, amikor a szőlőhegy felé néző, nagy belmagasságú épületrészt emelték. 

A legenda szerint a Habsburgok különös jelentőséget tulajdonítottak az Ezerjó bor fiúnemző erejének, ezért is építtetett gróf Lamberg Ferenc Antal olyan pincét, amely megfelelő méretet biztosított a bor tárolásához.

Az épület a XX. században állami tulajdonba került: a Móri Állami Gazdaság használta bortárolásra, borfeldolgozás azonban ekkor sem zajlott benne. A rendszerváltás után magánkézbe került, majd 2016-ban Mór Városi Önkormányzatának tulajdonába. Ekkor műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve teljes körű felújítás történt: a boltíves pince és az előtér visszanyerte eredeti karakterét. 

Napjainkban az épület interaktív bemutatóhelyként működik, ahol a látogatók a móri szőlőművelés és borászat múltjába nyerhetnek betekintést. A Lamberg-Pince nemcsak történeti értéket képvisel, hanem kortárs funkciójával – mint látogatóközpont – méltó módon őrzi a helyi borkultúra hagyományait.

Az épület karakterét a hagyományos vidéki polgári építészet és a kortárs felújítás harmonikus ötvözete határozza meg. A tömör, vakolt homlokzatot élénk, kontrasztos színvilág – sötétszürke falfelületek fehér falsávokkal – teszi hangsúlyossá, amely modern, letisztult megjelenést kölcsönöz az épületnek. A zöldre festett spalettás ablakok a régióra jellemző, rusztikus elemeket idézik, miközben a homlokzati tagolás és a tető tradicionális, égetett cserépfedése a klasszikus formavilágot erősíti. Az épület környezetébe illeszkedő, alacsony hajlású nyeregtető, valamint a szabályos, szimmetrikus ablaknyílások a historizáló stílusjegyeket emelik ki. 

Lamberg-kastély

A Mór város központjában álló késő barokk kastélyt Lamberg Ferenc Antal gróf építtette nyári rezidenciául, 1762 és 1766 között, Fellner Jakab tervei alapján. Az épületet már az építkezés idején, majd 1810-ben ismét földrengés rongálta meg – az utóbbi után az oldalszárnyakat újjáépítették. A helyreállítás során a főépületet íves, zárt folyosókkal kötötték össze a melléképületekkel, így jött létre a ma is látható zárt udvar. A bal oldali melléképület teljesen új boltozatot és falrendszert kapott, míg a jobb oldali részben megőrizte eredeti szerkezetét.

A kétemeletes, manzárdtetős épület gazdag homlokzati tagolással, középrizalitokkal és sávos díszítéssel rendelkezik. Földszinti kovácsoltvas ablakkosarai, eredeti fa ajtó- és ablakkeretei, valamint az emeleti „enfilade-os” teremelrendezés, amely lehetővé teszi, hogy az egymás után nyíló termeken keresztül egyetlen tengely mentén végig lehessen tekinteni, mind a korabeli építészet kiváló példái. A kastély eredetileg gazdag falképei közül mára csak néhány maradt fenn, például az emeleti díszterem illuzórikus oszlopcsarnoka és a női szalon romantikus tájképei. A földszinten, az egyik múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiségben egy XIX. századi, romantikus stílusú kandalló idézi a kor hangulatát.

1803-ban két kapucinus szerzetes alakította át a kastély parkjában található forrást, és a kútház kastély felőli oldalán szökőkutat építettek, amelynek helyén ma Korompai Péter és Nagy Benedek szobrászművész alkotása, egy ivókút áll. Ugyanebben az évben a korábbi franciakertet a kor divatjának megfelelően angolkertté formálták, természetesebb, tájképi elrendezéssel. A parkban ma is fellelhetők az egykori kert díszei: vörös márvány szökőkút, klasszicista kővázák és a hangulatos zenepavilon, amely nyaranta koncertek és rendezvények színhelye. A kastély épülete napjainkban a Lamberg-Kastély Kulturális Központnak, a Radó Antal Városi Könyvtárnak, valamint több állandó kiállításnak ad otthont – köztük a Móri Emléktárnak, a Sváb szobának, és Wekerle Sándor, valamint Victor Vasarely emlékszobáinak.A kastélypark szélén ma is áll a téglakerítés, és megmaradtak a barokk oromzatos és kontyolt tetős gazdasági épületek is.

A Lamberg-kastély a magyarországi barokk kastélyépítészet egyik jelentős, karakteres alkotása, amely egyszerre őrzi a múlt értékeit és élő kulturális központként szolgálja a jelen közösségét.

A móri kapucinus templom és rendház – több mint három évszázad öröksége

A Kapucinus tér keleti oldalán, egy széles, lépcsőzetes magaslaton emelkedik Mór egyik legjelentősebb épített öröksége: a kapucinus templom és rendház együttese. Az alapítás évében, 1701-ben, gróf Széchenyi Pál kalocsai érsek és veszprémi püspök szentelte fel az akkor még barokk stílusban épült szakrális komplexumot. Már a 18. század első évtizedeiben pezsgő szellemi és lelki központtá vált, ahol gyakran tizenöt-húsz szerzetes tevékenykedett, nemcsak Mór, hanem a környező települések – Bodajk, Tata, Bokod – lelki életét is formálva.

A rend társadalmi beágyazottsága egyedülálló volt: az első helyi gyógyszertárat 1734-ben alapították meg, melyben az orvosságokat nem pénzért, hanem alamizsnáért cserélték. A kapucinusok nemcsak lelki gondozóként, de tűzoltóként, járvány idején gyógyítóként, vagy jobbágyfelkelések alkalmával közvetítőként is helytálltak – mindezt sokszor életük kockáztatásával.

A templomot az 1810-es földrengés jelentősen megrongálta, ám több évtizednyi részleges renoválásnak köszönhetően nem vált az enyészet martalékává. A 19. század végére azonban a hívek száma oly mértékben megnőtt, hogy a 600 fő befogadására tervezett épület szűknek bizonyult. A kiegyezés utáni gazdasági fellendülés és az adományok tették lehetővé a kibővítést: az új, eklektikus stílusban átépített templomot 1881-ben szentelték fel, míg a homlokzatból félig kilépő, gúlasisakos tornya 1885-re készült el.

A nyolctengelyes rendházhoz kapcsolódó, mintegy 10 000 kötetes könyvtár, valamint Johann Norbert Baumgartner bécsi kapucinus festő három oltárképe, tovább gazdagítják az épület művészeti értékét. A templom falán elhelyezett vörösmárvány tábla Lamberg Fülöp Ferenc 1848-as mártírhalálának állít emléket, míg a család több tagja az altemplomban nyugszik. Bár a rendet 1950-ben feloszlatták, 1989-ben visszatértek, s azóta újra élettel és közösséggel telt meg a történelmi falak közötti tér.

Időutazás egy sváb parasztházban – a Márton-tájház 

A Márton-tájház, más néven Márton-ház, a „Fogadó az Öreg Préshez” épületegyüttesének egyik legértékesebb darabja. Ez a mintegy 300 éves sváb parasztház valódi ritkaságnak számít, hiszen kívül-belül a magyarországi németek egykori életformáját tükrözi. Az épület autentikus hangulatát nemcsak a korhű kialakítás, hanem a benne található gazdag gyűjtemény is erősíti, amely Möllmann Günterné, a szálloda tulajdonosának személyes szenvedélyéből született.

A kiállított tárgyak móri és pusztavámi sváb örökségekből származnak, így a ház tájház-jelleggel működik, betekintést engedve a látogatóknak a helyi német közösség múltjába. A Márton-ház nem csupán statikus bemutatóhely, hanem élményszerű időutazás: aki végigjárja a helyiségeket, szinte visszacsöppen a régmúlt világába. A tájház egész évben látogatható, és méltó módon idézi meg a Móron és környékén élő svábok mindennapi életét, hagyományait és tárgyi kultúráját.

Wekerle Sándor Emlékmű

Mór városának egyik legkiemelkedőbb szülötte, Wekerle Sándor – Magyarország első polgári származású miniszterelnöke – előtt tiszteleg az a monumentális bronz emlékmű, melyet 2011-ben, halálának 90. évfordulójára állítottak fel szülőháza közelében. Az alkotás Nagy Benedek szobrászművész munkája, aki a modern köztéri emlékmű-művészet egyik legszebb példáját valósította meg ezzel a kompozícióval.

A térbe illesztés és az elhelyezés tudatos építészeti és művészeti gondosságról tanúskodik: a szobor nem csupán áll, hanem formál, rendez, ural. Térszervező ereje harmonikus, mégis karakteres – vonzza a tekintetet, messziről figyelemfelkeltő, közvetlen közelről pedig impozáns, méltóságteljes hatást kelt. A bronz emlékmű plasztikai kialakítása minden részletében a szobrászművészet magas szintű mesterségbeli tudását tükrözi. A kortárs alkotás így méltó módon őrzi és jeleníti meg Wekerle Sándor emlékét, valamint szimbolikus jelentőséggel ruházza fel a közteret, amelyet ural és gazdagít.