Fő profilunk: térkő munkálatok kivitelezése, térkövek forgalmazása. Célunk, hogy minél több elégedett ügyféllel rendelkezzünk. Az évek alatt olyan szakmai tudásra sikerült szert tennünk, aminek segítségével bármelyik konkurens céggel szemben megálljuk a helyünket. Ügyfélcentrikus társaság vagyunk. Az ügyfeleink minden igényét próbáljuk kielégíteni.
Kiszelyné K.
Lemezgarázs alap betonozása
+ Pontosan èrkeztek.
- Az èn, ès más szakemberek számitásai szerint erősebb beton kellett volna garázs alapnak. De szerintük ez megfelelő minőségű.
Térkövezés,aszfaltozás,betonozás:
Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala.