Minden ár
Low price - icon

Lakásfelújítás árak m2 2026

Mennyibe kerül a lakásfelújítás? Amennyiben felújítási szándékkal tervez ingatlant vásárolni, javasoljuk, hogy körültekintően válasszon. A lakás szanálása, vagy felújítása igényesebb lehet, és persze sokkal drágább egy újépítésű lakás felújításától. Természetesen sok függ a feladatoktól, is illetve attól mi mindent kell felújítani, mennyi és milyen minőségű anyagra lesz szükség, kik lesznek a kivitelezők és így tovább. A lakásfelújítás árak széles skálán mozognak, hiszen egy lakás teljes körű felújítása, válaszfalak bontása és újraépítése, vezetékcsere, új fűtésrendszer szerelése, szárazépítés, parkettázás, hidegburkolás és végezetül festés négyzetméterenként kb. 135 000 - 275 000 Forintba kerülhet. Szóval, egy 65 m2-es lakás teljes felújítása kb 13 millió Forintos beruházást jelenthet. Amennyiben építész-tervezőre vagy lakberendezőre is szüksége van, akkor négyzetméterenként kb. még 20 000 Forintot kell számolni. Kisebb lakás esetében ez utóbbi költség kevesebb is lehet. Az összköltséghez viszonyítva ez a kiadás elenyésző, és garantáltan magas szintű vizuális és esztétikai élményt biztosít, nem beszélve az időtakarékos és sztresszmentes felújításról.

Kire bízza a lakásfelújítást? Az alábbi adatlap kitöltésével, ajánlatot kérhet a megfelelő, értékelt és az Ön környékén dolgozó kivitelezőktől - díjmentesen, kötelezettség nélkül!

Nincs ideje böngészni? Gyors és díjmentes ajánlatkérés!
Ajánlatkérés leadása

Lakásfelújítás árlista

Lakásfelújítás árak m2

Lakásfelújítás ára. Teljes felújítás ára: válaszfalak bontása és új falak építése, vezetékcsere, új fűtésrendszer telepítése. Az árban benne van a szárazépítés, parketta és csempe lerakása, valamint a festés is.

135000.00 Ft/m2

275000.00 Ft/m2

Ajánlatkérés

Más árak a Lakásfelújítás (2026)

Hasznos volt Ön számára az árkalkulátor?

Lakásfelújítás - Minden, amit tudnia kell

1. Mit érdemes tudni lakásfelújítás előtt?

Lakásfelújítás
Lakásfelújításkor rendkívül fontos a jó előkészítés

1.1. Teljeskörű lakásfelújítás, vagy csak részleges?

A munkálatok megkezdése előtt el kell dönteni, hogy mennyire szeretné felújítani a lakást. Megtarthatja az újabb vagy minőségi háztartási és villamos berendezéseket vagy mindet le kell cserélni? Csak átfesti a lakást, és kicseréli a bútorokat, a háztartási gépek és a szobák elrendezése nagyjából ugyanaz marad? Le szeretné bontani a teherhordó falakat? Ilyenkor sok hasonló kérdés vetődik fel, és a válaszoktól függ, hogy mennyi munkaórát és pénzt igényel felújítás.

1.2. Lakásfelújítás ötletek

A lakás megjelenése személyes ízlés és döntés kérdése, ezért az építőmérnökkel való első találkozás előtt mindig javasolt felkészülni abban az értelemben, hogy legalább hozzávetőleges elképzelése legyen arról, hogy mit is szeretne. Keresgéljen az építőipari és a lakberendezési magazinokban, vagy az interneten olyan képeket, amelyek tetszenek, és készítsen kollázst azok közül, amelyek legközelebb állnak az Ön elképzeléséhez.

1.3. Lakásátépítés és a lakóközösség

Mivel a munkálatok időnként zajjal és porral járnak, de előfordulhat az is, hogy a vízvezeték-szerelés alkalmával néha el kell zárni a vízóránál található fő vízelzárócsapot is, ezért célszerű, hogy a munkálatokról, időben, még a felújítás megkezdése előtt tájékoztassa a házmestert és a szomszédokat. Barátságos kiírásban értesítse a lakókat a várható munka leírásával, ütemtervével és az Ön elérhetőségével, ezáltal megelőzhető a szomszédok zsörtölődése. Fontos a közös helyiségek és a lépcsőház mindennapos takarítása is. A szomszédokkal való jó viszony, kölcsönös megértés és együttműködés pedig mindig célszerű.

1.4. Tartalék eszköz

A lakás átépítés, általában kiszámíthatatlan feladat, különösen a régebbi épületek esetében. Bizonyos gondokra és javításokra csak akkor derül fény, miután a padló-, fal- vagy mennyezetburkolat bontása elkezdődik. Természetesen ez további nem tervezett költségekkel jár. Éppen ezért fontos, hogy a felújításra szánt összegnél 15-30%-kal több pénze legyen. Ha nem lesz váratlan helyzet, akkor az a pénz megmarad, ellenkező esetben pedig örülni fog, hogy azonnal megoldhatja a felmerülő gondot.

1.5. Előkészületi munkák

Lakásfelújításkor rendkívül fontos a jó előkészület, ebben a bevált vállalkozók és egy tapasztalt építész sokat segíthet. A munkálatok megkezdése előtt fontos, hogy a kivitelezők rendelkezzenek minden szükséges tervvel, beleértve a részletrajzokat is. Célszerű, hogy a mesterek érkezéséig minden szükséges anyag be legyen készítve vagy legalább, meg kell, hogy legyen rendelve.

2. Kivitelezők kiválasztása

Lakásfelújításakor mindig fontos kikérni a tapasztalt hozzáértő szakemberek véleményét, akik számos "láthatatlan problémát" előre látnak, és ami még fontosabb, szükség szerint orvosolni is tudják.

2.1. Lakásfelújítás tervezése és konzultáció

Kisebb felújítások esetén, különösen, ha csak egyetlen helyiséget újít fel, a bútorszalonokban mindig kérhet tanácsokat, de a bútorok elrendezésére vonatkozó terv kidolgozását is. Különféle szalonokban (bútor, kerámia, fürdőszoba, konyha, világítás ...) a konzultációk többnyire díjmentesek. Van, ahol fürdőszoba-, konyha- vagy más helyiségről látvány- vagy más tervet készítenek és ezek is általában ingyenesek, ha az adott szalonban vásárol. A meglévő állapot vázlatairól és a mérésekről (ablakok, ajtók, berendezések, konnektorok és kapcsolók megjelölt helyével) Önnek kell gondoskodnia. Ezért javasolt előre átgondolni a tervezés minden részletét, vagyis a bútorok stílusát és elrendezését, valamint a végső összképet. A szalon tanácsadója segíthet ötletekkel és vázlatokkal, de általában csak azt kínálja, ami jelenleg raktáron van.

2.2. Építész és lakberendező

Amennyiben teljes lakásfelújítást vagy nagyobb átépítést tervez, javasoljuk, hogy alkalmazzon szakembert, aki tudja, hogyan kell az Ön kívánságai szerint megszervezni és összehangolni a munkafeladatokat, miközben maximálisan kihasználja a rendelkezésre álló teret; továbbá a vállalkozók számára elkészíti a szükséges vázlatokat, alaprajzokat és terveket. Az innovatív és egyedi megoldások megtalálása általában kihívást jelent minden szakember számára és örömmel fogadják őket. Emellett tudják, hogyan kell összehangolni a felújításhoz szükséges dolgokat, azaz az Ön kívánságait, anyagi és térbeli lehetőségeit, emellett funkcionális és praktikus ötleteket adnak, valamint határidőket szabnak. A lakberendezőnek nem a minél több és drágább termék eladása a célja, hanem az, hogy az Ön igényeihez igazodó megoldásokkal a legapróbb részletekig tökéletesítse a rendelkezésre álló hely kihasználását. Minden szükséges terv elkészítésén túl (épületgépészeti, elektromos berendezések, világítás stb.) gondoskodik arról is, hogy a gondosan kidolgozott tervek is megvalósuljanak, ami a kivitelezők felügyelete és koordinálása által lehetséges. Ne feledje, a jó tervezés titka a részletekben rejlik!

2.3. Kivitelezők

A lakásfelújítás viszonylag bonyolult feladat, mivel az építés szinte minden fázisát felöleli, és különböző profilú szakemberek bevonása is szükséges. A határidők betartása és a teljesítmény szempontjából is fontos, a kivitelezők és a munkafolyamatok összehangolása, amihez elengedhetetlen egy részletes terv kidolgozása

Ide tartoznak a bontási munkák, falhornyok és furatok kialakítása, esztrich terítése, újra falazás, felületek simítása és kiegyenlítése, padlók vízszigetelése és egyéb munkák.

GÉPÉSZETI BERENDEZÉSEK

Ide tartozik: a vízvezeték-szerelés mint például a víz- és szennyvízvezetékek fektetése; öblítőtartály-, padlóösszefolyók beépítése; falicsempe és padlólapok ragasztása; szaniterek telepítésé és csatlakoztatása; padló- vagy radiátoros fűtés szerelése; szellőző- és légkondicionáló rendszer telepítése stb.

VILLANYSZERELÉS

Villanyszerelés alkalmával kerül sor a régi berendezések eltávolítására, új elektromos vezetékek felszerelésére, háztartási gépek, mosógép, szárítógép és egyéb gépek csatlakoztatására, valamint világitás, dugaljak, kapcsolók és más villamos berendezések szerelésére.

CSEMPE, PADLÓLAP ÉS EGYÉB BURKOLATOK

A csempézés és a többi szükséges befejező munka mellett számos burkolóanyag kapható. Például a kerámiacsempe helyett a padló- és falfelületeken microtopping rendszer is alkalmazható, vagy a fürdőszoba falaira - beleértve a zuhanyzót is - vízálló tapétát lehet ragasztani. Ezeket a munkálatokat bízza az ilyen munkákra szakosodott vállalkozókra.

ASZTALOS MUNKÁK

Egyedi bútorok tervezése készítésé és beépítése.

ÜVEGEZÉS

Üvegfalak vagy zuhanyajtók, tükrök, üvegajtók kivitelezése és beépítése, szekrények üvegezése, bútorok és egyéb kiegészítők gyártása üvegből.

FESTÉSI MUNKA

A szobafestő feladatai közé sorolható a falak gipszelése, simítása és csiszolása, sarkok és élek védelme, tisztasági szobafestés és egyéb hasonló munkák.

PARKETTA ÉS PADLÓBURKOLÁS

Ide tartozik az aljzat előkészítése, a padlóburkolat fektetése, szükség estén csiszolása és felülkezelése, valamint egyéb kísérőmunkák, mint amilyen a szegélylécek rögzítése is.

2.4. Generál lakásfelújítás kulcstól-kulcsig

Különböző vállalkozók, köztük építészek is, teljes körű lakásfelújítást kínálnak. Ilyenkor egy vállalkozó felelős az egész projektért, és biztosítja a kivitelezés szakszerűségét és minőségét, de azt is, hogy a kivitelezés a megbeszélt ütemben és áron történjen. Így a végén a megrendelő vagy a befektető mindenféle aggodalom, stressz és idegeskedés nélkül, szó szerint megkapja a kész projekt kulcsát.

3. Lakásfelújítás típusa

3.1. Esztétikai felújítás

Még kisebb átalakításokkal is nagy hatást érhetünk el a tér megjelenésében és funkcionalitásában. A fürdőszobát fel lehet frissíteni egy új pulttal vagy zuhanyzóval. A falak és a padló könnyen újra burkolható ahelyett, hogy a meglévő csempe vagy járólap bontására lenne szükség. Még a szakemberek beavatkozása nélkül is a lakás minden területén hatásos változások érhetők el, a falak és a mennyezet újra festésével és mondjuk néhány új bútordarabbal. Amennyiben a lakás alaprajza nem módosul jelentősen, akkor nem lesz szükség vezetékezésre, vagy például a falak bontására. Ezért viszonylag egyszerű és megfizethető munkálatokkal jelentősen javíthatjuk a lakás megjelenését.

3.2. Részleges felújítás

Amennyiben a lakás víz-, villamos- és épületgépészeti vezetékei újabbak vagy jó minőségűek, akkor nem kell őket teljesen lecserélni, hanem csak az új követelményekhez kell igazítani. Így például, ha zuhanyzót szeretne kád helyett vagy új konyhabútort a régi helyett, akkor egy építész, lakberendező vagy szalontanácsadó ötletei nagyon hasznosak lehetnek. Ha pedig pontosan tudja, hogy mit szeretne, akkor mindent közvetlenül a kivitelezőkkel is megbeszélhet.

3.3. Teljes körű lakásfelújítás

Előfordul, hogy az elavulás, meghibásodás, az életkörülmények megváltoztatása vagy valami más okból kifolyólag szükségessé válik a lakás teljes-felújítása. Ilyen esetben a legjobb megoldás, ha kiüríti a lakást, és ideiglenesen máshová költözik. Célszerű alaposan felkészülni egy ilyen feladatra és ebben sokat segíthet egy tapasztalt építész.

4. Lakásfelújítás kivitelezés

4.1. Felújítási szakaszok

Az első fázisban, miután a lakás teljesen kiürült, kezdődhetnek a bontási és építési munkák. A második fázisban a villany- és vízvezeték-szerelés, valamint az új esztrich terítése következik, majd a padlófűtés telepítése. Ebben a szakaszban javasolt a falak és a mennyezet vakolását is elvégezni. Ezzel egyúttal a felújítás, kosszal és porral járó szakaszai befejeződnek. Következhetnek a finomabb munkák, mint amilyen a falak csiszolása és festése, valamint a parketta lerakása. Az utolsó fázis a lámpák, kapcsolók, dugaljak és egyéb elemek szereléséből, valamint a bútorok elhelyezéséből áll.

4.2. Építési, bontási és burkolási munkák

Minden lakás teljes felújítása bizonyos építési munkákat is magába foglal. A munka terjedelmétől függ, hogy a felújítási költség mekkora részét teszik ki, és attól, hogy a teherhordó falakat is elbontják-e. A folytatásban azokat az építési munkafeladatokat soroljuk fel, amelyekre a lakásfelújításkor is sor kerül. Először természetesen a lakást teljesen ki kell üríteni (bútorok, berendezések). A padló- és falburkolatokat, például parketta, csempe és hasonlókat, valamint az ablak- és ajtókereteket eltávolítják. Az elektromos és épületgépészeti (vízvezeték, fűtés, hűtés) szerelvényekre vonatkozó tervtől függően a kivitelezőknek ki kell alakítaniuk a kábelek, csövek és egyéb vezetékek elhelyezéséhez szükséges hornyokat és üregeket. Az épületben vagy annak szomszédságában lévő ideiglenes lerakóban tárolt összes törmeléket a költözés során a hulladéklerakóra kell szállítani. Az ajtó- és ablaknyílásokat ezután megfelelően kell kezelni az új nyílászárók beépítéséhez. Az aljzat kiegyenlítését is el kell végezni. Miután minden vezeték bekerül a falba be kell tapasztani és következhet a vakolás.

4.3. Épületgépészeti szerelvények cseréje

Az első fázisban (építési fázis) az épületgépészeti kivitelezők (vízvezeték-, fűtés- és szellőzés szerelők) eltávolítják a meglévő vízvezetékeket, radiátorcsöveket és radiátorokat, szellőzőberendezéseket stb. Ezután kerül sor a hornyok és üregek kialakítására és vésésére, amelyekbe az új csövek és lefolyók kerülnek elhelyezésre. A felújítás utolsó szakaszában a szerelvények és szaniterek, légkondicionálók, ventilátorok és egyéb szellőzőrendszerek kerül beépítésre.

4.4. Újravezetékezés

A régebbi épületekben felújításkor általában kötelező a villamos hálózat újra kábelezése. A villanyszerelő miután eltávolította a régi berendezéseket, a terv alapján megjelöli az új dugaljak, kapcsolók és csatlakozók helyét. Vakolás előtt beépítésre kerülnek a műanyag védőcsövek is, amelyekbe bekerülnek a világításhoz és elektromos készülékekhez szükséges vezetékek. Az új konnektorok, kapcsolók és csatlakozók szerelése és tesztelése pedig a felújítás utolsó szakaszában történik.

4.5. Fürdőszoba-felújítás

Lakásfelújításkor az egyik legköltségesebb feladat az új fürdőszoba kialakítása. A fürdőszoba korszerűsítése több szakember összehangolt munkáját igényli. Az új víz- és villanyvezetékek mellett a padlót és a falakat újra kell szigetelni és burkolni. A végén jön a szaniterek és egyéb elemek telepítése, valamint a szalonban vásárolt vagy méretre rendelt bútorok beépítésé elhelyezése.

4.6. Szobafestés

A szobafestés a végén következik, amikor a lakás már majdnem elérte a gyönyörű végső kinézetét. A szobafestő először elsimítja és lecsiszolja a falakat, majd szüksége esetén felhelyezi a bandázsszalagokat és az élvédőket, ez főleg a forgalmasabb helyeken fontos. A fából készült ablak- és ajtókereteket, valamint a rajtuk lévő repedéseket is orvosolni és mázolni kell. Végül a falak és a mennyezet legalább két rétegben történő festése következik. Jó ötlet, ha a szobafestő közvetlenül a beköltözés előtt, egy újabb festékréteggel látja el a lakást, amikor minden bútor és berendezés bekerült és minden munka befejeződött, beleértve a parkettázást és az asztalosmunkákat is. Hiszen a beköltözés alkalmával, valamint a parketta lerakása és a bútorok, lámpák, kapcsolók stb. elhelyezése során a falak elkoszolódhatnak vagy sérülhetnek.

4.7. Padlóburkolás

A padlóburkolatok nagymértékben befolyásolják az egész tér megjelenését, hiszen az összfelület nagy hányadát képezik. Ugyanakkor a padlóburkolat a lakás legforgalmasabb része, ezért nagyon fontos, hogy jó minőségű parkettát válasszon, amelyet egy profi és tapasztalt parkettázó fog lerakni. A parkettázást a bútorok összeszerelése előtt és az összes többi munka befejezése után végzik. A burkoló előkészíti az aljzatot, majd ráhelyezi a parkettát. Amennyiben tömör-fa parkettáról van szó többször lecsiszolja és lakkozza vagy olajozza. Kész parketta esetén erre nincs szükség, mert azt már a gyárban felülkezelték és lerakásra elkészítettek. Fontos megjegyezni, hogy lerakás után a parkettára néhány napig nem szabad rálépni. A bútorok beépítése után a szegélyek rögzítésé következik.

Daibau.hu - segítünk a beruházás felmérésében, a költségek becslésében és a kivitelező kiválasztásában otthona számára.



Ajánlatkérés
Legutóbbi projektek

Lakásfelújítás

Székesfehérváron a Zsolt utca 71. szám alatt található földszinti lakás felújítására keresek szakembert. A lakás 45 négyzetméter, tégla építésű, maga a társasház kb. 65 éves.
Szeretném az egész lakásban a villanyvezeték cseréjét, teljesítmény bővítését elkészíttetni, valamint a fürdőszobát teljesen felújíttatni (vízvezeték-, gázkészülék csere, zuhanyzó kialakítása stb.). A helység kb. 3 négyzetméter alapterületű. Ehhez keresnék olyan céget, aki minden munkafolyamatot el tud végezni.

Érdeklődnék, hogy a közeljövőben tudnák-e vállalni a munkákat, amennyiben igen, akkor helyszíni felmérésre szeretnék időpontot és árajánlatot kérni.

Köszönettel:
Borai Ágnes

1292760 Ft - 2154600 Ft

Lakásfelújítás

Kiisebb lakásfelújítási/javítási munkákhoz keresek szakembert. Az alábbiakat szeretném megcsináltatni:

– fürdőszobában kb. 6 db csempe visszaragasztása, amelyek korábban felpúposodtak és le lettek szedve;
– konyhában az új ablak alatt egy hosszanti rés kijavítása
– a WC elmozdult, és azóta hátul, a cső mellett szivárog a víz – ennek ellenőrzése és szükség esetén javítása, újratömítése;
– a kád és a csempe közötti régi, penészes/elszíneződött szilikon teljes cseréje.

Szeretnék ezekre egy hozzávetőleges árajánlatot kérni, lehetőleg az anyagköltséggel együtt. Ha mindegyik munkát el tudja vállalni, szívesen egyeztetek egy helyszíni felmérést is.

369360 Ft - 615600 Ft

Garzonlakás felújítása

Ablakcsere, festés-mázolás, fürdőszoba teljes felújítása, erkély korlátjának festése. Gázkonvektor ill.fürdőszobai vízmelegítő, konyhai gáztűzhely ( már le vannak bontva ) cseréje

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ajánlatkérés





Ár, Teljeskörű lakásfelújítás, 40 m2
Lakásfelújítás, Budapest

1477440 Ft - 2462400 Ft

Ár, Fürdőszoba felújítás árajánlat, 5
Lakásfelújítás, Sopron

554040 Ft - 923400 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 26m2
Lakásfelújítás, Budapest

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 71
Lakásfelújítás, Dunakeszi

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, Lakásfelújítás kulcsrakész befejezése, 61m2
Lakásfelújítás, Szeged

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, Műhely lakássá alakítása, 60 m2
Lakásfelújítás, Nagykanizsa

923400 Ft - 1539000 Ft

Ár, Egy 35 m2-s garzon felújítása, 35 m2
Lakásfelújítás, Budapest

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Festés, mázolás, burkolás,
Lakásfelújítás, Budapest

443232 Ft - 738720 Ft

Ár, Panelkonyha bontás, burkolás, vezetékezés, kb.7 m2
Lakásfelújítás, Budapest

554040 Ft - 923400 Ft

Ár, Lakásfelújítás, kb 37m2
Lakásfelújítás, Pécs

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Vakolás, burkolás, 40
Lakásfelújítás, Jászberény

369360 Ft - 615600 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 64m2
Lakásfelújítás, Sopron

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, Gipszkartonozás,
Lakásfelújítás, Kaposvár

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Iroda helyiség felújítása,
Lakásfelújítás, Budapest

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, Teljes lakásfelújítás, 55 m2
Lakásfelújítás, Szolnok

2954880 Ft - 4924800 Ft

Ár, Fürdőszoba felújítás, 75m2
Lakásfelújítás, Mosonmagyaróvár

1477440 Ft - 2462400 Ft

Ár, Teljeskörű lakásfelújítás, 56
Lakásfelújítás, Kalocsa

1846800 Ft - 3078000 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 36m2
Lakásfelújítás, Budapest

1846800 Ft - 3078000 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 30m2
Lakásfelújítás, Debrecen

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Lakásfelújítás,
Lakásfelújítás, Mélykút

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Szobafestés, laminált padló lerakása, 36m2
Lakásfelújítás, Aszód

554040 Ft - 923400 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 35
Lakásfelújítás, Budapest

923400 Ft - 1539000 Ft

Ár, Lakásfelújítás Debrecenben, 54 m2
Lakásfelújítás, Debrecen

1846800 Ft - 3078000 Ft

Ár, Kőműves munka, burkolás, 72 m2
Lakásfelújítás, Budapest

923400 Ft - 1539000 Ft

Ár, Teljes lakásfelújítás, 38
Lakásfelújítás, Miskolc

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, Lakásfelújítás,
Lakásfelújítás, Csoma

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, 3 szobás panellakás részleges felújítása, 62 m2
Lakásfelújítás, Pécs

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Külső fali burkolás, sablondeszka csere, 90
Lakásfelújítás, Füzesabony

554040 Ft - 923400 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 68nm
Lakásfelújítás, Budapest

1108080 Ft - 1846800 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 36nm
Lakásfelújítás, Dunakeszi

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Lakásfelújítás,
Lakásfelújítás, Balatonfüred

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Lakásfelújítás,
Lakásfelújítás, Zalaegerszeg

738720 Ft - 1231200 Ft

Ár, Lakás átalakítás, hozzáépítés, fürdőszoba kialakítás, 30
Lakásfelújítás, Dánszentmiklós

923400 Ft - 1539000 Ft

Ár, Panel teljes felújítása, 64m2
Lakásfelújítás, Pécs

2216160 Ft - 3693600 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 80
Lakásfelújítás, Egercsehi

2031480 Ft - 3385800 Ft

Ár, Lakásfelújítás, 66 m2 6.emelet
Lakásfelújítás, Nyíregyháza

738720 Ft - 1231200 Ft



Lakberendezési ötletek

Magazin - legújabb lakberendezési ötletek és szakértői tanácsok otthona berendezéséhez.

Kérjen ingyenes ajánlatot a kivitelezőktől

2061+ céggel állunk együttműködésben a következő kategoriában: Lakásfelújítás
Díjmentes felhasználás
Jutalék levonása nélkül
Ajánlatkérés
Segítség

Ügyfélszolgálatunk hétköznapokon 8:00 és 16:00 között elérhető. Miben segíthetünk?

Ajánlatkérés: 36 1 408 8233
Cégek: 36 1 408 8233