1. Mit kell tudni a támfalakról?

1.1. Támfalak

A támfalak tulajdonképpen két terepszint között felállított gátak, amelyek megakadályozzák a földcsuszamlást, a talaj elmozdulását a magasabb pontok felől az alacsonyabbak irányába. Ezeket a védőfalakat éppen ezért olyan helyeken alkalmazzák, ahol a nagyobb talajszint különbségek miatt földcsuszamlás jelentkezhet. Az udvarokban vagy kertekben a támfal valójában emiatt jelent megoldást, habár tereprendezésnél is gyakran használják. A támfal biztosítja, hogy magasabb terepen a talaj a helyén maradjon, és ezáltal a ház környéke és a kert is mindig rendezett hatást keltsen.

2. A támfalak típusai

Többféle támfal létezik – kő, beton vagy fa. Az, hogy a fal mennyire lesz tartós és mennyi ideig tesz eleget rendeltetésének, a munka minősége mellett az anyagtól is függ. Minden anyagnak vannak előnyei és hátrányai, és teljesen világos az is, hogy nem minden anyag használható minden célra. Az ilyen típusú építmények építése folyamán az, hogy milyen anyagot és kivitelezést választ, főként a terep, a környezet és az építési hely jellemzőitől függ. Természetesen mindig javasolt, hogy a támfal stílusában kövesse a kertrendezés koncepcióját. Mindenekfelett arra kell törekedni, hogy minél kevésbé legyen szembetűnő és feltűnő. Tekintettel arra, hogy mégiscsak épületszerkezetről beszélünk, amely minden értelemben nagyon feltűnő, törekedni kell arra, hogy beleolvadjon a környezetbe. Ezért is van az, hogy a támfalakat gyakran magasabb pontokon ültetett növényzettel is borítják. Ily módon a növények növekedésük folyamán beborítják az egész falat, esetleg utóbbiakat üreges blokkokból készítik, amelyekbe növényeket ültetnek.

2.1. Klasszikus beton támfalak

Az ilyen típusú védőszerkezetekhez leggyakoribban beton támfalakat választanak. Ez azért van, mert univerzálisak, neutrális kinézetűek, de legfőképpen kivételes tartósságuknak köszönhető, amely ellenáll mindenfajta időjárási viszonynak. A betonfal úgy készül, hogy először elkészítjük a zsaluzatot, belehelyezzük a vasalást, majd betont öntünk bele. A vasalással ellátott zsaluzat előkészítése némi tudást és tapasztalatot igényel. Megerősítés nélkül is fel lehet a falat állítani, azonban az ilyen szerkezet gyengébb lesz, és kevésbé ellenálló a mechanikai sérülésekkel vagy az időjárási változásokkal szemben. A beton támfalakban az a legjobb, hogy gyakorlatilag sosem kell őket javítani. Tekintettel arra, hogy főként egy darabban öntik őket, így a talaj nyomóerői, amelyek szerkezetre hatnak, az egész felületen egyenletesen oszlanak el. A kisebb leülepedésektől (milliméterekről beszélünk) eltekintve, ezeknél nem kell számítani egyéb változásokra. Ha a betonfal dőlni kezd a talajnyomás irányába, azt jelenti, hogy az alap kivitelezése nem megfelelő, vagy rosszul mérték fel a szükséges betonvastagságot.

2.2. Támfal betonelemekből

Az előregyártott betonfal a támfal speciális szerelvénye. Ez gyárilag készített elemekből készül; amely késztermékeket meghatározott helyre szállítják és beépítik. A fal végül teljes hosszában úgy néz ki, mint egy több egymáshoz kapcsolódó előregyártott elemből készült mozaik. A klasszikus konstrukcióhoz viszonyítva az ilyen típusú épületösszeállítás előnye a rövidebb munkaidő, a keverék jobb kontrollálása és a gyártás során történő keményedés miatt a jobb minőségű betonelemek, azonfelül a klasszikus betonfalhoz viszonyítva a valamivel mérsékeltebb ár.

2.3. Betontömbökből álló támfal

A betontömbökből készült támfal tartósság és ellenálló képesség szempontjából összehasonlítható az öntött beton töltésével, viszont a kivitelezése valamivel könnyebb. Ehhez nem szükséges zsaluzás vagy megerősítés, csak az alap és az alapozás előkészítése. Emiatt a falat klasszikus betontömbökből, tömör vagy üreges, tömbökből lehet felépíteni. Az ilyen típusú támfal tulajdonképpen ugyanúgy készül, mint a téglafal – a blokkokat egymásra rakják, majd habarccsal összeillesztik. A tetejére kisebb, befejező elemeket tesznek, mint például a betontéglák vagy födémek. Amennyiben a külső zsaluzathoz még speciális betonelemeket is választanak – és vannak például olyanok, amelyek úgy néznek ki, mint a valódi kő – a fal kültéri stíluselemként szolgálhat.

2.4. Kő támfalak

A kő támfalak a mediterrán vidékeken kifejezetten nagy népszerűségnek örvendenek. Szem előtt kell tartani azonban, hogy kivitelezésük meglehetősen igényes, ugyanakkor a kő kiválasztására is rendkívüli figyelmet kell fordítani. A legjobb választás az olyan kő, amely a fal felállításának helyén található. A puhább típusokat viszont kerülni kell, ugyanis kevésbé időtállóak és tartósak, mint a porózus kőzetek, amelyek szerkezetüknél fogva nagyon gyorsan elnyelik a vizet, vagy a könnyen zúzható pala. Másfelől a nagyon kemény kőzetek sem megfelelőek, még akkor sem, ha nagyon stabilak és ellenállóak a légköri hatásokkal szemben. Ez azért van, mert a kőfejtőből származó követ sosem lehet közvetlenül a támfalba építeni; általában finomítani kell rajta, azaz meghatározott formára faragni. Ez kemény sziklák esetén nagyon nehéz vagy akár lehetetlen feladat is.

Amikor az ilyen védőfalakhoz követ választ, a megfelelő típus és keménység mellett a méretről is dönt; az a legjobb és legpraktikusabb, hogyha olyan köveket vásárol, amelyből aránylag gyorsan és egyszerűen, túl sok megmunkálás és átalakítás nélkül lehet falat építeni. A túl nagy kövek túl sok többletmunkát igényelnek, míg a túl kicsik üregessé és instabillá teszik a falat. A zúzott követ kőbányából lehet megrendelni, ezt követően feldolgozni, ami többnyire drágább, mintha azt építőanyag beszállítótól vásárolná.

2.5. Fa támfal

A támfal legritkább változata minden bizonnyal a fából készült támfal. Ez elsősorban a fa érzékenysége és mulandósága miatt van, ugyanis az összes említett anyag közül az időjárási változásokkal szemben ez a legkevésbé ellenálló. A fából készült támfalak karbantartása nehéz, mivel a deszkák vagy panelek állandó ellenőrzést igényelnek és folyamatosan védőbevonattal, festékkel vagy lakkal kell őket kezelni, míg a sérült vagy korhadt részeket mielőbb ki kell cserélni. A fából készült falnak mégis vannak előnyei is. Az egyik legfőbb előnyüket az áruk jelenti, mivel a deszkákat vagy paneleket önállóan is kivághatja. Amennyiben úgy dönt, hogy a többi munkát is egyedül végzi el, akkor lesz szüksége acéloszlopokra. Ezek lesznek a támasztékok és tartók, amelyekre a faelemeket rögzítik. Az ilyen típusú védőfal további előnyei közé tartozik az egyszerű kivitelezés, mert a fa panelek mérete és formája gyorsan módosítható és állítható, míg az acéloszlopokhoz az alapozáson kívül további munkára nincs szükség. Végül, de nem utolsósorban a fa támfal teljesen természetes anyagból készül, amely gyorsan újrahasznosítható és cserélhető. Így kitűnő választás azon esetekben, amikor gyors, átmeneti megoldás szükséges.

3. Hogyan készül a támfal betonból?

3.1. A támfal talajának előkészítése

A fal csak úgy lesz erős, stabil, tartós és rendeltetésszerű, ha megfelelő alapot készítenek a védőszalag emelésének megkezdése előtt. A munka elején a talajt előkészítik az alapozáshoz, tehát egy gödröt ásnak, amelynek az alját kavicsréteggel borítják. Ezt a finomabb és durvább kavicsból és néha homokból álló, 10-20 cm vastag (ritkán ennél nagyobb) réteget a gödör alján puffernek nevezzük; amit tömörítenek, hogy kompakt legyen, ne porózus és ellenálló a faggyal szemben. Miután mindent kiegyenlítettek, kezdődik az alap betonozása, amely szükség szerint vasalással megerősíthető.

3.2. A támfal alapja

A terep előkészítése során az alapozógödör alján a puffert feltöltik és tömörítik, majd megkezdik a betonozást; az alapozás szalagként készül. Az, hogy mekkora lesz, a fal méretétől függ. Elvileg az a szabály, hogy az alap szélessége és mélysége megegyezik a szalagalapok szabványos méreteivel. Ez azt jelenti, hogy az alapnak a fagyzóna alatt kell lennie, ami körülbelül 80-100 cm-t jelent (a felszín alatt), míg a szélessége 50-70 cm. A mélységet a földrajzi terület szerint határozzák meg. Alapjában véve a fagy erősségétől és általában attól a mélységtől függ, amelyig a fagy elér. Ezzel szemben a szélesség a fal szélességétől függ. Mindenesetre az alap legalább kétszer olyan széles legyen, mint a fal. A túl keskeny alap miatt a támfal ülepedni és süllyedni kezdhet. A sekély alap viszont télen visszatartja a vizet, ami magában a szerkezetben megfagy. Ez pedig az alapok vasalásának repedéséhez és korróziójához vezet.

3.3. Az alap zsaluzása és megerősítése

A betongerendás szalagalapok a fa zsaluzat beépítésével készülnek. A betonalap építése zsaluzás nélkül egyáltalán nem ajánlott. Tudniillik vannak építőipari vállalkozók, akik egyszerűen kihagyják a fa zsaluzat beépítését, és a betont közvetlenül az építési gödörbe öntik, ami semmiképpen sem ajánlott. Igaz, hogy ez kivitelezhető, de abban az esetben a kivitelezés pontosságát vagy az alap méreteit gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni, míg a hibák száma az alap hosszával megsokszorozódik. Ezért mindig javasoljuk a fa zsaluzat használatát, amelybe betont öntünk.

A zsaluzás által lehetővé válik a teljes szerkezet, az acél vasalás méreteinek és helyzetének pontos szabályozása az alapozás során. Azonfelül megkönnyíti a rögzítést is. Így a beton öntésekor a vasalás nem mozdul el, vagy nem csúszik ki az előlátott helyzetből. A vasalás a betonban átveszi a húzóerők hatását, és így biztosítja a fal további stabilitását, de az erők átvitelét is a fal tetejétől az aljáig. A betonalap szabályos megerősítéssel történő kivitelezése tudást és készségeket igényel, ezért mindenképpen azt javasoljuk, hogy alkalmazzon szakemberek, és ne kezdjen hozzá önállóan a munkához.

3.4. Lefolyócső

Minden védőfal egyik nagyon fontos eleme a kötelező lefolyó vagy vízelvezető cső. Heves esőzések idején ez a cső biztosítja a szabályozott vízáramlást a támfalon kialakított nyílásokon keresztül. A nyílásokat meghatározott távolságon belül előre meg kell tervezni, helyüket pedig még a fal építése előtt ki kell jelölni. Amikor betonfalat építenek, akkor betonozás előtt helyenként műanyag vízelvezető csöveket helyeznek el a zsaluzatban. Ha a lefolyócsövet szabályszerűen szerelik fel, akkor a támfalon jelentősen csökken a víznyomás.

4. Kő támfal felállítása

4.1. A talaj előkészítése és a gödör kiásása

Kő támfal esetében, mint minden védőkorlátnál, először a terepet kell előkészíteni és kialakítani. Ezután a vasbeton alap előkészítése következik, habár elvileg kőből is lehet alapot készíteni. Az ilyen szerkezetű alap kockázatosabb, mivel a minőségre, a szilárdságra és a tömítettségre vonatkozó paramétereket nehezebb ellenőrizni, ezért a vasbeton alap sokkal jobb választásnak tekinthető.

4.2. Kő támfal cementhabarccsal

Ha cementhabarcsos kőfal mellett dönt, tudjon róla, hogy a köveket cementhabarcs rétegre helyezik. Ez tömör egésszé fogja össze őket, ezért a szilárdság a fal egyik előnye. Másrészt a cementhabarcs a vízvisszatartás miatt hátránynak bizonyulhat, emiatt a vízelvezető cső nélkülözhetetlen. Amennyiben úgy dönt, hogy cementhabarccsal épít, ügyeljen a hézagok kidolgozására. A vakolat túl sok lehet a résekben, így az egészen a külső élig érhet, amely által viszont a fal elveszíti háromdimenziós jellegét, valamint minden egyes kő sajátosságait; az ilyen „öntött” fal valójában inkább matricának tűnik, semmint természetes kőszerkezetnek. A fal sokkal szebbnek tűnik, ha a hézagok mélyebbek, és nincsenek teljesen kitöltve habarccsal. Ily módon minden kő térfogata és textúrája jól látható, és teljes fal természetes hatású marad.

4.3. Munka homokkal és földdel

A támfal kivitelezésének ez a módja az úgynevezett száraz kőfalazás. A kövek közötti réseket, hézagokat homok és föld egyszerű keverékével töltik ki. Az ilyen típusú támfal nem olyan erős vagy stabil, mint a cementhabarcsos, viszont jól bírja a talajnyomást, amennyiben az egy méternél nem magasabb. Az ilyen keverék kellően porózus is.

4.4. A kövek elhelyezése

Amikor elkészült az alap, megkezdik a kövek egymás mellé helyezését. Amennyiben száraz építésről van szó, olyankor a réseket homok-föld keverékével töltik ki, ha viszont az úgynevezett nedves építésről beszélünk, a hézagokat cementhabarccsal töltik ki. Az egyes sorok kialakításával és a védőfal fokozatos növekedésével, kialakul egy földdel feltöltött lejtő is, amelynél arra kell leginkább figyelni, hogy a vízelvezető cső ne sérüljön meg. A kövek elhelyezésénél elvileg az a szabály, hogy a nagyobbakat és szebbeket az elülső oldalra helyezik oly módon, hogy azok képezzék a támfal „arcát”, míg a többit azok mögé rakják. Ritkítás közben a köveket úgy kell dőlteni, hogy végül a fal teljes lejtése az optimális 20° körül legyen. Hogy ezt a lejtőt az építés során megtartsa, legegyszerűbb, ha a fal mindkét oldalán sablonok formájában lévő léceket vezet a lejtőbe, majd kötéllel összeköti őket, ami az építés alatt tereptárgyként és határjelölőként szolgál.